Mi ez mit szívemben érzek?...

Mi ez, mit szivemben érzek,
S mit nem mondhat meg dalom?!
Én nem értem, - én nem tudom,
Gyönyör-e vagy fájdalom!?

Ajkam önkénytelen mosolyg
S szemeimből köny fakad;
Oly tele van üdvvel szívem,
S mégis majdnem megszakad!

Mért e sok vágy kebelemben?
Mért pirulok, sóhajtok?
Mért nem tudom, hogy boldog-e
Vagy boldogtalan vagyok!?

Hogyha kéklő bérczet látok,
Feléje tárul karom,
Ott, - azontúl, - ott van aztán
A mi után vágyódom.

S ha ott vagyok, ujra messzebb,
Mindig messzebb vonz szivem, -
Tán a föld azt, mire vágyok,
Meg sem adhatja nekem!

Egy illattal, madárdallal
Telt csillagos éjjelen
Ez érzésnek egy sejtelme
Vonult által lelkemen.

Azt érzem, mit akkor a sok
Titkos éji hang súgott,
Azon bübájt, azon delejt,
Mi az éjen nyugodott.

Azt, mit a csillag ragyogott,
Mit a kis virág lehelt,
Azt érzem most, a mit akkor
A fülmile énekelt.