Csúf szerelem

Nem is tudom, hogy nem vehettem észre
ideibe:
életemet már vagy tizenhat éve
halálnak osztom, hadd vigye!

Mindebben a szerelem örök éhe
s nem más az ok;
lelkem-testem rostjaival tetézve
futnak el tőlem a napok.

Attól fogva, hogy elérik az embert
az áspirációk,
a sóvárgások s kamasz-égedelmek,
melyek csak létet-rövidítni jók,

a gyermekkor egésze száz darabra,
emlékcserépre hull;
kezünk mellett a legutolsó labda
is elgurul.

Jaj, a méltatlan s érdemetlen
oltárokon
való áldozatok s a sok fejetlen-
szobor-vásárlás szabott árakon!

Ki ismerné meg első szeretője
arculatát,
ha az egy nyári éj alkalmi nője
vala – pedig nemcsak pár garasát,

roppant háláját is elnyerte akkor
az ifjúnak,
kinek ez a dicstelen és hazug kor
első asszonyt forgalmi áron ad.

Sírni szeretnék. Sírjatok! A boldog
csókok felett
egy iszonyú kukucskáló vigyorgott,
zsaroló vámot vérünkből szedett.