|
Nem amit adsz: a szád szétnyíló rése,
nyelved hegyén a méz, a csorgatott,
s nem ágyékodnál a lágy hajlatok,
s nem a szíved felgyorsuló verése,
nem combjaid árnyékos kikötője,
nem csípőd, melled, vállad vagy szemed!
Mind véletlen, nincs benne érdemed,
te sem vagy más, mint gének eredője.
Ahogy adod: a hozzámsimulásod,
lendületeid, habozásaid,
ahogy magad a bőröm alá ásod,
ahogy a karod húz és eltaszít,
ahogy olvadsz és oldasz az öledben:
ez már te vagy. És csak te. Csak mi ketten.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» A legszebb gyöngy.
Van egy gyöngye a világnak,
Létünk legfőbb...
» Szerelmes vers
Állnék vigyázba érted, mint a fenyvesek,
S nem...
» Virágnyelv
Virágnyelv ez is: ehelyett "Imádlak!"
azt...
» Mert nagyon szeretlek
Könnycsepp a szempilládon este:
én vagyok.
Én...
» Végtelenül
Tenger,
istenemre
tenger!
Minden...
» Csak én
Az út, amelyen hozzám jöttél,
lábad nyomát nem...
|
