|
Kialvóban sugaratok,
sorsom szemei, csillagok!
Kialvóban, pedig halál
kuporog a lábaimnál.
Most ha lépek, bátran lépjek,
egyenes ösvényre térjek!
Most ha fordulok, ne tudjam,
hány csapda feszül utamban!
Mint vadlúd-ék, ha kiáltva
a tömörvas éjszakába
fúrja magát egyenesen –
engem is szívem vezessen!
A félelem tán elcsitulna,
ha fejem az öledbe hullna,
ha csöndesítnél, simogatnál,
éjjel-nappal velem maradnál
és fülemhez szorítva szádat
megsúgnád: a halál sem árthat!
Gyors szemhunyással vált az égi kék.
Beborult. Elkomorul a vidék.
S bennem fölsejlik, a borulatot
eloszlatva, meztelen alakod.
Úgy látlak most, amint a lámpafény
eljátszadozik bőröd csontszínén.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Nem szerethet mindenki
Fontos, hogy megtanuld: nem
szerethet téged...
» Apage
Ne jöjj velem. Itt éj van, bús, beteg.
Keritő...
» Ismeretlen
Ismeretlen, próbállak szeretni.
Hasonlók, akik...
» Álarcosan
Hát rossz vagyok? szótlan? borús? hideg?
Bocsáss...
» Szerelmesek
Két külön világegyetem
bőrrel határolt...
» Biztató a szerelemhez
Szép asszonyom, a szerelem
Ötlettelen és ócska...
» A te tisztitó csókod
Nincs rajtam árnya bűnnek.
Nem érzek máma...
» Tévedtem és tévedve
Tévedtem és tévedve
Láttalak,
Te, legkivántatób...
» Rhédey Catharina kis-aszszonyhoz.
Meg láta Ámor
Egy kis Leánykát, -
Szép, és...
» Két boldog ember
Üde harangszó simul az erdőn:
Vig kacagása...
» Csalfa sugár
Kis bokor, ne hajts még,
Tél ez, nem...
» Helyek, szerelmek
Nem leltem meg soha
helyem, hogy mondhatnám
...
» Hogyha lelkem felleg volna...
Hogyha lelkem felleg volna, melynek
Méhében...
|
