|
Kialvóban sugaratok,
sorsom szemei, csillagok!
Kialvóban, pedig halál
kuporog a lábaimnál.
Most ha lépek, bátran lépjek,
egyenes ösvényre térjek!
Most ha fordulok, ne tudjam,
hány csapda feszül utamban!
Mint vadlúd-ék, ha kiáltva
a tömörvas éjszakába
fúrja magát egyenesen –
engem is szívem vezessen!
A félelem tán elcsitulna,
ha fejem az öledbe hullna,
ha csöndesítnél, simogatnál,
éjjel-nappal velem maradnál
és fülemhez szorítva szádat
megsúgnád: a halál sem árthat!
Gyors szemhunyással vált az égi kék.
Beborult. Elkomorul a vidék.
S bennem fölsejlik, a borulatot
eloszlatva, meztelen alakod.
Úgy látlak most, amint a lámpafény
eljátszadozik bőröd csontszínén.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Hadd maradjon sejtelemnek...
Hadd maradjon kimondatlan
A szó, mely ajkamon...
» Ne nézz rám...
Ne nézz rám!
Pillantásid
Égetőbbek lelkem...
» Májusi rózsa
Lásd májusban, amint ágán virít a rózsa:
pompája...
» Összhangzattan
Álmom álmodnak megfelel
és ez a baj és ez a...
» Szerelmes vers
Hiába hiába mondom: "Lesznai Anna
Több...
» Bankó lánya
Ment ügetve sötét arcczal,
Csak előre...
» Kocsizó
Ne gondolj mással, csak engem szeress,
Nevess...
» Szerelem
Míg egy ábrándos, kékszemü leánykát
Látok...
» Ó, jer felém...
Ó, jer felém, ha szunnyadok,
Halkan,...
» Ha rám tekintesz
Ha rám tekintesz és azt kérdezed:
"Szeretsz-e...
» Két boldog ember
Üde harangszó simul az erdőn:
Vig kacagása...
» Alszol
s szempillád alatt
szálldosnak barna...
» Nosztalgia
Látod ott azt a kis felhősóhajt?
A nap bíbora...
|
