|
A bokréta elhervadott,
Leveleit emlékkönyvbe tegyük el,
Kössünk rája gyászszalagot,
Vagy a mi jobb, a mi még jobb, vessük el.
Tudtad te, hogy szeretélek,
Mikor daczból annyit sokszor tagadtam,
Most, bár százszor esküdném meg:
Tudom, mégis kételkednél te abban.
Én is hittem, hogy szeretsz te,
Bár szivedben hóval fedted a tavaszt -
Állhatsz itten most könyezve,
Látom én, hogy nem szerelem, bánat az.
Sok, sok bajunk esett nékünk,
Félreértés, gúny, boszú, mind sorba jött,
S minden szálat összetéptünk,
Mely két szivet az életben összeköt.
A régit hát ne játszuk mi,
Tréfa-tárgyra nem való az, a mi holt,
Minek volna azt hazudni,
A mi egykor olyan szent és igaz volt!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Csak egy szonett
Ha mindent is – magad mégsem raboltad
El tőlem...
» Merengés
Veszedelmek, veszedelmek!
Mikor hagytok már el...
» Ha látom, galambom...
Ha látom, galambom,
Kendődet lobogni:
Ugy...
» Jég alatt alvó vérfolt
Szerelem, díszem te voltál,
nyáréjjel fölénk...
» Szent Abbondio napja
Ragyog a menny, mikéntha gyémánt volna
S túl...
» Barátság, szerelem
Ha kérdezed, hogy volt-e hű barátom,
ki...
» Örök szépség
Szép vagy, mert szépnek látlak.
Vihar csak...
» Egy szenvedély margójára
A tengerpartot járó kisgyerek
mindig talál a...
» Formáltál engem örömödre
Formáltál engem örömödre,
két könnyű lábbal,...
» Madár csőrében virág
Van-e madár, ki meghal, ha nem szerethet?
Van-e...
» Fölöttem süt a hold
Letörlöm-e arcodról az esőket csókjaimmal?...
|
