|
A bokréta elhervadott,
Leveleit emlékkönyvbe tegyük el,
Kössünk rája gyászszalagot,
Vagy a mi jobb, a mi még jobb, vessük el.
Tudtad te, hogy szeretélek,
Mikor daczból annyit sokszor tagadtam,
Most, bár százszor esküdném meg:
Tudom, mégis kételkednél te abban.
Én is hittem, hogy szeretsz te,
Bár szivedben hóval fedted a tavaszt -
Állhatsz itten most könyezve,
Látom én, hogy nem szerelem, bánat az.
Sok, sok bajunk esett nékünk,
Félreértés, gúny, boszú, mind sorba jött,
S minden szálat összetéptünk,
Mely két szivet az életben összeköt.
A régit hát ne játszuk mi,
Tréfa-tárgyra nem való az, a mi holt,
Minek volna azt hazudni,
A mi egykor olyan szent és igaz volt!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Molnárleány
Szép a tavasz, ha visszajő,
S mint régi jó...
» A szépségének aszkétája
A szépségének aszkétája lettem.
Szépség-bolond...
» A holdhoz
Hő vágyaim csak érted égnek,
Oh csendes éjek...
» Azért, mert
Lehet, magamért szeretlek.
Lehet, hogy...
» Adventi kegyelem
Az éjjel Medici Katalinról
álmodtam: büszke...
» Beszélgetés
Megállitottam valakit:
- Jó ember, mondd,...
» Lillimhez
Némán hallgat az éj, s titkunkat béfedi,...
» Gyere hozzám
Gyere hozzám, szeress engemet,
Aranyozd meg...
» Hegyi beszéd
Hegytetőre szállok kedvesemmel.
Szárnyaink...
» Egy Csillag nevű ifjacskáról
Csillagom! oh bár ég vólnék mikor égbe...
» Szerelem
Szerelem...
Te bűvös arcú tündér!
Kinek...
|
