A bokréta elhervadott

A bokréta elhervadott,
Leveleit emlékkönyvbe tegyük el,
Kössünk rája gyászszalagot,
Vagy a mi jobb, a mi még jobb, vessük el.

Tudtad te, hogy szeretélek,
Mikor daczból annyit sokszor tagadtam,
Most, bár százszor esküdném meg:
Tudom, mégis kételkednél te abban.

Én is hittem, hogy szeretsz te,
Bár szivedben hóval fedted a tavaszt -
Állhatsz itten most könyezve,
Látom én, hogy nem szerelem, bánat az.

Sok, sok bajunk esett nékünk,
Félreértés, gúny, boszú, mind sorba jött,
S minden szálat összetéptünk,
Mely két szivet az életben összeköt.

A régit hát ne játszuk mi,
Tréfa-tárgyra nem való az, a mi holt,
Minek volna azt hazudni,
A mi egykor olyan szent és igaz volt!