|
A bokréta elhervadott,
Leveleit emlékkönyvbe tegyük el,
Kössünk rája gyászszalagot,
Vagy a mi jobb, a mi még jobb, vessük el.
Tudtad te, hogy szeretélek,
Mikor daczból annyit sokszor tagadtam,
Most, bár százszor esküdném meg:
Tudom, mégis kételkednél te abban.
Én is hittem, hogy szeretsz te,
Bár szivedben hóval fedted a tavaszt -
Állhatsz itten most könyezve,
Látom én, hogy nem szerelem, bánat az.
Sok, sok bajunk esett nékünk,
Félreértés, gúny, boszú, mind sorba jött,
S minden szálat összetéptünk,
Mely két szivet az életben összeköt.
A régit hát ne játszuk mi,
Tréfa-tárgyra nem való az, a mi holt,
Minek volna azt hazudni,
A mi egykor olyan szent és igaz volt!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Apage
Ne jöjj velem. Itt éj van, bús, beteg.
Keritő...
» Egyedül
Egyedül van az ember mindig,
az egyedüllét...
» Örök szépség
Szép vagy, mert szépnek látlak.
Vihar csak...
» Bársonyodba öltözöm
Megismerem, ha rám hull az árnyék,
Ha mögöttem...
» Barátság, szerelem
Ha kérdezed, hogy volt-e hű barátom,
ki...
» Az is álom volt talán?
Csendes éjben, nyári éjben
Csillagodtól...
» Dal
A vágyaim: smaragd s rubinkupék,
Kín-sineken...
» Sonett
Dalok, mik éjszakáknak bús méhében fakadtak,
Sza...
» Jennyhez
Ajkid miként piros virág,
Szemeid mint sötét...
» Nagynéha
Nagynéha emgem is tudnak szeretni
lány-arcú,...
» Gyönge kézzel...
Gyönge kézzel nékem is Cythére
Mirtuszágat fűze...
|
