|
A tengerpartot járó kisgyerek
mindig talál a kavicsok közt egyre,
mely öröktől fogva az övé,
és soha másé nem is lenne.
Az elveszíthetetlent markolássza!
Egész szive a tenyerében lüktet,
oly egyetlen egy kezében a kő,
és vele ő is olyan egyedűl lett.
Nem szabadúl már soha többé tőle.
A víznek fordul, s messze elhajítja.
Hangot sem ad a néma szakítás,
egy egész tenger zúgja mégis vissza.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Molnárleány
Szép a tavasz, ha visszajő,
S mint régi jó...
» Nem szerethet mindenki
Fontos, hogy megtanuld: nem
szerethet téged...
» A hold fényében
A hold fényében párnára hajtom fejem,
álmatlan...
» A szerelem
Minek mondjátok egyre, szüntelen,
Hogy: égi...
» Róza emléke
Itt legszomorúbb az ősz arcának hervadása:
Level...
» Örömöm és örömöd
Örömöm és örömöd
mint két hó-angyal...
|
