|
A tengerpartot járó kisgyerek
mindig talál a kavicsok közt egyre,
mely öröktől fogva az övé,
és soha másé nem is lenne.
Az elveszíthetetlent markolássza!
Egész szive a tenyerében lüktet,
oly egyetlen egy kezében a kő,
és vele ő is olyan egyedűl lett.
Nem szabadúl már soha többé tőle.
A víznek fordul, s messze elhajítja.
Hangot sem ad a néma szakítás,
egy egész tenger zúgja mégis vissza.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Az örömhez
Öröm, te csalfa vendég,
Te lenge nád!
Mi ért...
» Egy Csillag nevű ifjacskáról
Csillagom! oh bár ég vólnék mikor égbe...
» Mint egy virág, olyan vagy
Mint egy virág, olyan vagy,
oly tiszta, szép,...
» A szeretetről
Valakit, valamit szeretni kell.
Istent,...
» Pillanat
Volt azért egy pillanat,
ha nem is több...
» Én is drága, te is drága
Én is drága, te is drága,
Egyetlen fa két...
|
