|
Ha mindent is – magad mégsem raboltad
El tőlem – s magam önmagamtól én sem
Félbe-hasított faként is egészben
Maradtunk mind a ketten kiraboltak
Mért is tudtál volna te lenni jobbnak
Mint ahogyan lehet e Téridőben
A közöttünk mindegyre terjedőben
Mely a számunkra mindegyre fogyó jav
S téged se raboltalak el magamtól
Bennem mindig akkor marad az akkor
Én maradok az állandó jelennél
Nem házalok se jövőnél se múltnál
Mindent megőrizek ami lehetnél
És mindent elfelejtek ami voltál
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Szerelmi történet
A telihold dühödten ébredt,
a téli ég tépett...
» Ha tudnám
Ha tudnám, hogy csak egy évet tölthetek,
Szelídl...
» Aki magának él
Úgy suttogok mostan az éjnek,
Mely sorsodat és...
» Hold szitálja hűvös aranyát
Élj, ha élsz! Csókolj nagyon, ha csókolsz!
Arany...
» Ma reggel...
Ma reggel korán ébredtem fel
s kikergettem az...
» Elza szeme
Szemed oly mély midőn szomjazva ráhajoltam
Tükré...
» Tószunnyadó
Tószunnyadó békességgel,
elülő végtelenséggel
ó...
» A szerelem sivataga
Egy híd, egy forró betonút,
üríti zsebeit a...
|
