|
Ha mindent is – magad mégsem raboltad
El tőlem – s magam önmagamtól én sem
Félbe-hasított faként is egészben
Maradtunk mind a ketten kiraboltak
Mért is tudtál volna te lenni jobbnak
Mint ahogyan lehet e Téridőben
A közöttünk mindegyre terjedőben
Mely a számunkra mindegyre fogyó jav
S téged se raboltalak el magamtól
Bennem mindig akkor marad az akkor
Én maradok az állandó jelennél
Nem házalok se jövőnél se múltnál
Mindent megőrizek ami lehetnél
És mindent elfelejtek ami voltál
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Tele van a kert virággal...
Tele van a kert virággal,
Vígan csattog a...
» Hold a fák közt
A hold a fák közt
szikrázva süt;
gally moccan,...
» Szerelem
ideje hogy szeressük egymást
hogy hidd ha...
» Ősszel
Beteg, hervadt az őszi táj,
Minden nyomon...
» Nyári emlék
De szép volt, istenek! A vízbe lépett
és...
» Ezer alakban rejtőzhetsz
Ezer alakba rejtőzhetsz előttem,
Csupa-Kedvesség...
» Súgás az ősznek
Ősz, te sokat tudsz:
mert sétálsz furcsán és...
» Szívem hát újra...
Szívem hát újra gyermekké lett?
Visszatért a...
|
