|
Ha mindent is – magad mégsem raboltad
El tőlem – s magam önmagamtól én sem
Félbe-hasított faként is egészben
Maradtunk mind a ketten kiraboltak
Mért is tudtál volna te lenni jobbnak
Mint ahogyan lehet e Téridőben
A közöttünk mindegyre terjedőben
Mely a számunkra mindegyre fogyó jav
S téged se raboltalak el magamtól
Bennem mindig akkor marad az akkor
Én maradok az állandó jelennél
Nem házalok se jövőnél se múltnál
Mindent megőrizek ami lehetnél
És mindent elfelejtek ami voltál
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Hogyha lelkem felleg volna...
Hogyha lelkem felleg volna, melynek
Méhében...
» Ezer alakban rejtőzhetsz
Ezer alakba rejtőzhetsz előttem,
Csupa-Kedvesség...
» Hazug szerelem győz le téged…
Hazug szerelem győz le téged,
Egyszerű, sivár...
» A néma lomb
Oly lázasan ragyog a lomb
árnyékos mély...
» Boros keserűség
Öblös mellel szeptemberbe
Vad dalokra...
» Sóhaj
Szivedre hajtva fáradt fejemet
szeretném magam...
» A szív
Nézted már a Szent-Anna tó vizét?
Milyen...
» Mi a nő?
Világnak vígsága
Férfinek gyönyöre,
Kebelén...
|
