|
Ha mindent is – magad mégsem raboltad
El tőlem – s magam önmagamtól én sem
Félbe-hasított faként is egészben
Maradtunk mind a ketten kiraboltak
Mért is tudtál volna te lenni jobbnak
Mint ahogyan lehet e Téridőben
A közöttünk mindegyre terjedőben
Mely a számunkra mindegyre fogyó jav
S téged se raboltalak el magamtól
Bennem mindig akkor marad az akkor
Én maradok az állandó jelennél
Nem házalok se jövőnél se múltnál
Mindent megőrizek ami lehetnél
És mindent elfelejtek ami voltál
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Bolyongás
Éj van, csöndes, holdvilágos, hideg, késő őszi...
» Márvány a homlokod
Márvány a homlokod,
Szemed sötét zafirverem,
Aj...
» Nekem nem kell a' valóság...
Nekem nem kell a' valóság: -
Virágit...
» La France
Ez a te rózsád. Utcza, város
Pacsirtaszóval van...
» Egy Csillag nevű ifjacskáról
Csillagom! oh bár ég vólnék mikor égbe...
» Könnye csillog...
Könnye csillog, arca nedves,
És borongva...
» Kocsizó
Ne gondolj mással, csak engem szeress,
Nevess...
» Első szerelem
Egész szerelmem annyi volt csak:
Hogy láttalak,...
|
