|
Ha mindent is – magad mégsem raboltad
El tőlem – s magam önmagamtól én sem
Félbe-hasított faként is egészben
Maradtunk mind a ketten kiraboltak
Mért is tudtál volna te lenni jobbnak
Mint ahogyan lehet e Téridőben
A közöttünk mindegyre terjedőben
Mely a számunkra mindegyre fogyó jav
S téged se raboltalak el magamtól
Bennem mindig akkor marad az akkor
Én maradok az állandó jelennél
Nem házalok se jövőnél se múltnál
Mindent megőrizek ami lehetnél
És mindent elfelejtek ami voltál
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Pórleány
Tölgy alatt a dombon ültem,
Nyilt daloskönyv...
» Az esthajnal szerelme
Őszikék dajkálta
ringó dalbölcsőben:
így...
» Szökés
Most szököm hozzád, mikor a vágyak
Verik a...
» Ne nézz rám...
Ne nézz rám!
Pillantásid
Égetőbbek lelkem...
» Boldogság
Boldog az, ki e világon
Senkit nem szeret,
Élve...
» Szerelmes levél
A légen át szerelmesen,
Veled ölelkezem,
Szemem...
» A szökevény Kupídó
Kis Kupídót kell keresnem,
Ha ki látta, mondja...
» Édes érzés
Édes érzés a szeretet,
Mely nyilával...
|
