|
Ha mindent is – magad mégsem raboltad
El tőlem – s magam önmagamtól én sem
Félbe-hasított faként is egészben
Maradtunk mind a ketten kiraboltak
Mért is tudtál volna te lenni jobbnak
Mint ahogyan lehet e Téridőben
A közöttünk mindegyre terjedőben
Mely a számunkra mindegyre fogyó jav
S téged se raboltalak el magamtól
Bennem mindig akkor marad az akkor
Én maradok az állandó jelennél
Nem házalok se jövőnél se múltnál
Mindent megőrizek ami lehetnél
És mindent elfelejtek ami voltál
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Nagyon szerelmes voltam beléd
Nagyon szerelmes voltam beléd,
Ezer hangú,...
» Virágot szedtünk
Virágot szedtünk mezőn és dombon
Új tavasz-szell...
» Mikor ünnepet ül...
Mikor ünnepet ül
Lelkedben az öröm, vagy...
» Álom
Egy álmot álmodék régmúlt napokban,
Csodásan...
» Csak én
Az út, amelyen hozzám jöttél,
lábad nyomát nem...
» Boldog vagyok...
Boldog vagyok, boldogabb a rózsa
Bársony szirma...
» Végre!
Itt vagy végre hő karomban
Szívem, lelkem...
» Vilma könyvéből
Kedves kisasszony, mondok valamit:
e szó:...
|
