Chryseis

Örvénylő éjszemében izzó vágyak
Felvillanó lidércztüze lobog
És lelke mélyiből reszketve szállnak
Vágyban szülemlett meddő sóhajok.
Sóvárgó árvaság a sorsa, - bárha
Körötte zsong az emberrengeteg...
S az ölelések lázas ritmusára
Kínban vergődő teste megremeg.

Ez Ő: ki vágyat éleszt s vágyban ég,
Ki meglopá az istenek tüzét
S im' durva szirthez lánczra fűzve, senyved.
Az olthatatlan égő szenvedelmek
Vad keselyűje testét tépi, marja,
Hiába tárul ölelésre karja:
Bilincsre nyűgözi a durva szikla
S titok marad az égi tűznek titka.

Egy női Prometheus... öntüze emészti
S keserves váddal vad sírásra készti:

"Ó mért ismertem meg az égi lángot,
Ha most miatta hasztalan sóvárgok.
Ha itt a sziklán el kell asznom!...
Tehetlen' tördelem rabságom lánczát.
Vihar lemossa bájaim zománczát:
Így sorvad el a legszebb asszony!
Vad szenvedelmek tépik lelkemet.
...jer vágyaimnak édes, ifjú hőse!
Ó, hogy' tudnék szeretni! jöjj te, jöjj te!...
De jaj! hiába jönnél, - nem lehet!"

S e vad sírásra, zokogó panaszra
Lázongva tör ki lelkem indulatja:

"Tűz-láng lobog az én szivemben is,
Perzselve forr a vérem, Chryseis!
Én megtanitlak ugy szeretni
A hogy' nem tud szeretni senki,
A hogyan ember nem szerethet itt lenn,
A hogyan nem szerethet más, csak - Isten!
A csókom: tűz - és láva: ölelésem.
Elolvad rablánczod szilaj hevében.
Csak megragadlak, átölellek s meglásd:
Megváltjuk mert - szeretjük egymást!"

...Igy láttam mindezt, mig - egy perczre csak
Elrévedő szemem lezártam...
S hogy fölpillanték ismét, - hallgatag,
Homályos, illatos szobában
Ott ültünk újra - hárman:
Egy nő, - sóhaj rezzenté ajkait, -
A férje, - kis kezét kezébe fogta, -
És én - a harmadik,
Ki néztem rájuk búsan mosolyogva...