Lucy

Átéltem egy vad szenvedélyt,
most hadd meséljem el.
Aki szerelemhez nem ért,
bölcsebb, ha nem figyel.

Üdébbnek láttam kedvesem
a nyár rózsáinál,
hozzá mentem, míg fényesen
sütött a holdsugár.

A holdat néztem hosszasan
a tágas rét felett;
a drága ösvényen lovam
frissebben ügetett.

Most a gyümölcsöst hagytuk el,
lábunk alatt a domb.
Lucy kunyhójához közel
járt már a holdkorong.

Egy szép álom, melyért szivem,
Természet, téged áld,
ringatott, míg tekintetem
a bukó holdon állt.

Lovam tovább nyargalt velem,
patáival dobolt,
s a kunyhó mögött hirtelen
eltűnt a telihold.

Mily kúsza eszméket sugall
olykor a szenvedély!
E pár szó tört ajkamra: "Jaj!
Ha már Lucym nem él!"