|
Hogy mondjam el? A szó nem leli számat:
kimondhatatlan szomj gyötör utánad.
- Ha húsevő növény lehetne testem,
belémszívódnál, illatomba esten.
Enyém lehetne langyos, barna bőröd,
kényes kezed, amivel magad őrzöd,
s mely minden omló végső pillanatban
elmondja: mégis, önmagam maradtam.
Enyém karod, karom fölé hajolva,
enyém hajad villó, fekete tolla,
mely mint a szárny suhan, suhan velem,
hintázó tájon, fénylőn, végtelen.
Magamba innám olvadó húsod,
mely sűrű, s édes, mint a trópusok,
és illatod borzongató varázsát,
mely mint a zsurlók, s ősvilági zsályák.
És mind magamba lenge lelkedet
(fejed fölött, mint lampion lebeg)
magamba mind, mohón, elégítetlen,
ha húsevő virág lehetne testem.
- De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem.
Szeretsz, szeretlek. Mily reménytelen.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Amíg hajad aranyával hiába
Amíg hajad aranyával hiába
próbál versenyt...
» Vendég a szobámban
Lelkem sötét szobájába
Lábujjhegyen - meg ne...
» Távolból
Hiába sohajtok feléd,
Köztünk leányka, nagy a...
» Egy költőhez
Tekinték, költő, búlepett hajadra,
És...
» Méh-történet
Kimondtam a szót, mire készültem régen,
Terveket...
» Hol vagy?
A napok telnek, telnek.
Homályos, ködös...
» Én bús ibolya-vetésem
Tévedt, egyetlen szónak villáma
Nem csapott...
» Várjon
Nem, nem. Rúzsos lesz. Auu, ne bántson.
Engedje...
» Egy mozdulat
A síró s hencegő érzésből, tépett szívem,
Az...
» Egy szó
Ha a megsértett szenvedély
Szivemben föl nem...
|
