|
Hogy mondjam el? A szó nem leli számat:
kimondhatatlan szomj gyötör utánad.
- Ha húsevő növény lehetne testem,
belémszívódnál, illatomba esten.
Enyém lehetne langyos, barna bőröd,
kényes kezed, amivel magad őrzöd,
s mely minden omló végső pillanatban
elmondja: mégis, önmagam maradtam.
Enyém karod, karom fölé hajolva,
enyém hajad villó, fekete tolla,
mely mint a szárny suhan, suhan velem,
hintázó tájon, fénylőn, végtelen.
Magamba innám olvadó húsod,
mely sűrű, s édes, mint a trópusok,
és illatod borzongató varázsát,
mely mint a zsurlók, s ősvilági zsályák.
És mind magamba lenge lelkedet
(fejed fölött, mint lampion lebeg)
magamba mind, mohón, elégítetlen,
ha húsevő virág lehetne testem.
- De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem.
Szeretsz, szeretlek. Mily reménytelen.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Megnyugvás
Maradj velem te csöndes szürkeség,
Te...
» Arany az arannyal
Arany az arannyal, ezüst az ezüsttel
kapcsolódik...
» Chloé bús estvéje
Te halvány hold bús világa!
Légy könnyeim...
» Marihoz
Nem vagy velem, veled vagyok!
Hiába álom,...
» Őzike
Volt énnekem egykor egy őzikém,
Legelve...
» A bús legény
Forgószél megy út közepén,
Csoportokat dobál...
» Éloa!
Álmatlan, hosszu éjszakákon
Neved susogja lázas...
» Mondd, Kedvesem, milyen a tenger?
Mondd, Kedvesem, milyen
milyen a tenger?
E...
» Amig a csókot megtaláltam
Forró és száraz volt az este,
Zengő üvegből...
» Látom a szemed
Látom szemed: a hűt, a jót, a tisztát,
Mintha a...
|
