|
Hogy mondjam el? A szó nem leli számat:
kimondhatatlan szomj gyötör utánad.
- Ha húsevő növény lehetne testem,
belémszívódnál, illatomba esten.
Enyém lehetne langyos, barna bőröd,
kényes kezed, amivel magad őrzöd,
s mely minden omló végső pillanatban
elmondja: mégis, önmagam maradtam.
Enyém karod, karom fölé hajolva,
enyém hajad villó, fekete tolla,
mely mint a szárny suhan, suhan velem,
hintázó tájon, fénylőn, végtelen.
Magamba innám olvadó húsod,
mely sűrű, s édes, mint a trópusok,
és illatod borzongató varázsát,
mely mint a zsurlók, s ősvilági zsályák.
És mind magamba lenge lelkedet
(fejed fölött, mint lampion lebeg)
magamba mind, mohón, elégítetlen,
ha húsevő virág lehetne testem.
- De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem.
Szeretsz, szeretlek. Mily reménytelen.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Megnyugvás
Maradj velem te csöndes szürkeség,
Te...
» Örök bú
Tódul a felleg; barna éjbe vonja
A látkört,...
» Várjon
Nem, nem. Rúzsos lesz. Auu, ne bántson.
Engedje...
» Kellesz nekem
Kellesz nekem, mint napfény kell a fáknak,
Tikka...
» Vágyódás
Ah, e szürke völgy ölébül,
hol hideg köd...
» Amig a csókot megtaláltam
Forró és száraz volt az este,
Zengő üvegből...
» Te is tudod
Esik eső
Szakad, szakad
Szeretnélek
De nem...
» Ki vagy?
Nem tudom, szólítják-e még galambomnak a...
» Virág és pillangó
Szállj le, szállj le, szép arany pillangó,
Kebel...
» Annabál
Lelkemben áll a boldog Annabál,
Örvénylő vágyak...
|
