|
Hogy mondjam el? A szó nem leli számat:
kimondhatatlan szomj gyötör utánad.
- Ha húsevő növény lehetne testem,
belémszívódnál, illatomba esten.
Enyém lehetne langyos, barna bőröd,
kényes kezed, amivel magad őrzöd,
s mely minden omló végső pillanatban
elmondja: mégis, önmagam maradtam.
Enyém karod, karom fölé hajolva,
enyém hajad villó, fekete tolla,
mely mint a szárny suhan, suhan velem,
hintázó tájon, fénylőn, végtelen.
Magamba innám olvadó húsod,
mely sűrű, s édes, mint a trópusok,
és illatod borzongató varázsát,
mely mint a zsurlók, s ősvilági zsályák.
És mind magamba lenge lelkedet
(fejed fölött, mint lampion lebeg)
magamba mind, mohón, elégítetlen,
ha húsevő virág lehetne testem.
- De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem.
Szeretsz, szeretlek. Mily reménytelen.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Kellesz nekem
Kellesz nekem, mint napfény kell a fáknak,
Tikka...
» Az a tűzcsók
z a tűzcsók, a mit egykor
Hév tavaszban kaptam...
» Egy asszonyt várok
Ezer szem kérdi s meg nem érti:
Miért jöttem és...
» Szép lány panasza
Szememben forró tenger vize szédít,
és annyi...
» Örök bú
Tódul a felleg; barna éjbe vonja
A látkört,...
» Sóhajtás és vallástétel
Láttál-e oly jeget, melyben meleg legyen?
S...
» Rotondi éjszaka
Éjfél. A Rotond méhe tágul!
Ki zörög még a...
» Amíg hajad aranyával hiába
Amíg hajad aranyával hiába
próbál versenyt...
» Kisasszony
A napsütött parton állott a pásztor,
a hőtől...
» Halál tavasszal
Nincs tisztább szem a beteg szemnél,
mely látva...
|
