|
Tódul a felleg; barna éjbe vonja
A látkört, búsul a sötét vidék.
Sötét e szív is, hű szerelmem honja,
Reá a bú gyászfátyla szöveték.
Nem bírva terhét, a felhő könyekre
Fakad, s a rózsa gyüjti gyöngyeit.
Megtelt e szív is, könyeim peregve
Áztatják arcom hervadt díszeit.
Színekkel tarkaékesen szivárvány
Ragyog keletről, szép derű jele.
Borúm örök, haj, lánykám nem mosolyg rám
Szivárványként, hogy földerítene.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Új-esztendői ajándékocska
Minthogy az új esztendőnek víg hajnala...
» Oly meghatott...
Oly meghatott és csöndes áhitattal
Vonulnak...
» Gondolsz-e rám?
Gondolsz-e rám? E régi megkopott
kérdést idézi...
» Virág és pillangó
Szállj le, szállj le, szép arany pillangó,
Kebel...
» Marihoz
Nem vagy velem, veled vagyok!
Hiába álom,...
» Halál tavasszal
Nincs tisztább szem a beteg szemnél,
mely látva...
|
