|
Tódul a felleg; barna éjbe vonja
A látkört, búsul a sötét vidék.
Sötét e szív is, hű szerelmem honja,
Reá a bú gyászfátyla szöveték.
Nem bírva terhét, a felhő könyekre
Fakad, s a rózsa gyüjti gyöngyeit.
Megtelt e szív is, könyeim peregve
Áztatják arcom hervadt díszeit.
Színekkel tarkaékesen szivárvány
Ragyog keletről, szép derű jele.
Borúm örök, haj, lánykám nem mosolyg rám
Szivárványként, hogy földerítene.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Vágy
Hol vagy fennrepeső szép pillangója velőmnek?
me...
» Távolból
Hiába sohajtok feléd,
Köztünk leányka, nagy a...
» Játszottam a kezével
Még most is látom a kezét
hogy ágazott az ujja...
» Az a tűzcsók
z a tűzcsók, a mit egykor
Hév tavaszban kaptam...
» Én bús ibolya-vetésem
Tévedt, egyetlen szónak villáma
Nem csapott...
» Elég
Nekem az is elég, hogy megláthattalak,
megölelhe...
|
