|
Tódul a felleg; barna éjbe vonja
A látkört, búsul a sötét vidék.
Sötét e szív is, hű szerelmem honja,
Reá a bú gyászfátyla szöveték.
Nem bírva terhét, a felhő könyekre
Fakad, s a rózsa gyüjti gyöngyeit.
Megtelt e szív is, könyeim peregve
Áztatják arcom hervadt díszeit.
Színekkel tarkaékesen szivárvány
Ragyog keletről, szép derű jele.
Borúm örök, haj, lánykám nem mosolyg rám
Szivárványként, hogy földerítene.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Éloa!
Álmatlan, hosszu éjszakákon
Neved susogja lázas...
» Elég
Nekem az is elég, hogy megláthattalak,
megölelhe...
» Halál tavasszal
Nincs tisztább szem a beteg szemnél,
mely látva...
» Vársz-e?
Mikor virágot hajt a rózsa,
Madár siet...
» Gondolsz-e rám?
Gondolsz-e rám? E régi megkopott
kérdést idézi...
» Várás
Hogy várlak! hogy esengek!
Szívem miként...
|
