|
Tódul a felleg; barna éjbe vonja
A látkört, búsul a sötét vidék.
Sötét e szív is, hű szerelmem honja,
Reá a bú gyászfátyla szöveték.
Nem bírva terhét, a felhő könyekre
Fakad, s a rózsa gyüjti gyöngyeit.
Megtelt e szív is, könyeim peregve
Áztatják arcom hervadt díszeit.
Színekkel tarkaékesen szivárvány
Ragyog keletről, szép derű jele.
Borúm örök, haj, lánykám nem mosolyg rám
Szivárványként, hogy földerítene.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Egy mozdulat
A síró s hencegő érzésből, tépett szívem,
Az...
» Az a tűzcsók
z a tűzcsók, a mit egykor
Hév tavaszban kaptam...
» Marihoz
Nem vagy velem, veled vagyok!
Hiába álom,...
» Elég
Nekem az is elég, hogy megláthattalak,
megölelhe...
» A paprikajancsi szerenádja
Gyönge fuvallat a tóba zilál,
fények gyöngysora...
» Vendég a szobámban
Lelkem sötét szobájába
Lábujjhegyen - meg ne...
|
