|
Tódul a felleg; barna éjbe vonja
A látkört, búsul a sötét vidék.
Sötét e szív is, hű szerelmem honja,
Reá a bú gyászfátyla szöveték.
Nem bírva terhét, a felhő könyekre
Fakad, s a rózsa gyüjti gyöngyeit.
Megtelt e szív is, könyeim peregve
Áztatják arcom hervadt díszeit.
Színekkel tarkaékesen szivárvány
Ragyog keletről, szép derű jele.
Borúm örök, haj, lánykám nem mosolyg rám
Szivárványként, hogy földerítene.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Egy asszonyt várok
Ezer szem kérdi s meg nem érti:
Miért jöttem és...
» Az a tűzcsók
z a tűzcsók, a mit egykor
Hév tavaszban kaptam...
» Chloé bús estvéje
Te halvány hold bús világa!
Légy könnyeim...
» Egy költőhez
Tekinték, költő, búlepett hajadra,
És...
» Távolból
Hiába sohajtok feléd,
Köztünk leányka, nagy a...
» Méh-történet
Kimondtam a szót, mire készültem régen,
Terveket...
|
