|
Tódul a felleg; barna éjbe vonja
A látkört, búsul a sötét vidék.
Sötét e szív is, hű szerelmem honja,
Reá a bú gyászfátyla szöveték.
Nem bírva terhét, a felhő könyekre
Fakad, s a rózsa gyüjti gyöngyeit.
Megtelt e szív is, könyeim peregve
Áztatják arcom hervadt díszeit.
Színekkel tarkaékesen szivárvány
Ragyog keletről, szép derű jele.
Borúm örök, haj, lánykám nem mosolyg rám
Szivárványként, hogy földerítene.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Coronatio
Annának víg bukását, könnyű vesztét
Jelentik...
» Megnyugvás
Maradj velem te csöndes szürkeség,
Te...
» Távolból
Hiába sohajtok feléd,
Köztünk leányka, nagy a...
» Én bús ibolya-vetésem
Tévedt, egyetlen szónak villáma
Nem csapott...
» Mondd, Kedvesem, milyen a tenger?
Mondd, Kedvesem, milyen
milyen a tenger?
E...
» Nem nyúlok hozzád, csak nézem, hogy alszol
Úgy közeledem hozzád, lopva, félve,
szívenütő...
|
