|
Érzem halántékom
kék ütőerének
ugrálását, belső
dörgését a vérnek.
Kint levél se csattan,
a világ elhallgat,
vadmadár a szívem,
valakiért jajgat.
Bolygó szemeimmel
keseredek érted,
ideszívlak hozzám,
gyújtva megidézlek.
Én lélekzek benned,
élsz bennem, te bátor,
vagyunk mi egymásnak
fölvirágzott sátor.
Te sem vagy fehérebb,
te sem vagy ártatlan,
édes elszánásban
nem vagyok páratlan.
Szerelem, arannyal
befújt hársfa-teknő,
rengess minket, födj be
tüzes bárányfelhő!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Egy leány
Egy kobzos görögös lányt szeretek én,
Akit ti...
» Ha...
Ha oly végtelen szeretsz, ahogyan én,
és...
» Gyönyör
Ott hagytak bennünket éjszakára, egy fehér,...
» A fürdőző Hajna
A Zalán futásából
Hajló fényében ragyogott...
» Visszatérés
A mesék országából jöttem,
Cipőmön a por még...
» Megyek feléd
Úgy jön ma már, mintha álmodtam volna,
hogy itt...
» Memento
Kit megálmodtál egyszer magadnak,
Hajad...
» Szerelmes fogadás
Mért epeszted bánatokkal
Lelkedet?
Ah, ne...
» Szonett
Nem váglak ketté lélekre meg testre
oly éles...
» Édeskedő
Óhajtozva, szívepedve
Röpűl híved ellenedbe,
Ké...
» Ismeretlen szanszkrít költő
Selymes húsa hozzád tapad, ölébe süpped
horgon...
» Augusztusi ég alatt
Emlékszel még az augusztusi égbolt
Tüzeire? - a...
» Lábnyomok
Fiatal voltam. Hazavittelek
az erdőn át a...
» A szomju
Szomjas vagyok; de nem bort szomjazom,
És...
» Úgy tudlak Téged
Nem rejtőzhetsz el már előlem,
nem menekülhetsz....
» Mondják, hogy szép
Mondják, hogy szép, és én semmit se mondok,
mond...
|
