|
És mikor újra megcsókoltalak,
szólni se bírtál… Hangod szenvedő
állat hangja volt: olvadni akarva
símultak össze forró tagjaink
s a szerelemtől szavunk elapadt.
Elapadt, elakadt, – óh, szenvedő,
szegény kis állatom, mily részegen
néztél föl rám! Milyen édes beszéd
volt néma mosolyod, s mily túlvilági
ez az egész szótlan odaadás!
Most is így látlak, te szép, remegő
angyal és gyermek, virág és arany,
oly félénken s mégis úgy bizakodva
bújtál hozzám, mikor égő kezem
s ajkam simogató hulláma melled
bimbóiban gyönyörré merevült.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Hulló szerelmek nyugosznak
/Gizihez/
Hazaérsz. Messziről…
A hazavárás...
» Most csak
Most csak melléd fekszem és nézlek,
de nem...
» Vágy
Csapongó fecske száll a magasban
Gyors...
» Sugarak érett kalászaival
Mint százkezü szél a riadozó
vetéseket...
» Boldog szerelem
Kedvesem, gyönyörüségem,
Könyörülj már rajtam,...
» Lucy
Átéltem egy vad szenvedélyt,
most hadd meséljem...
» Augusztusi ég alatt
Emlékszel még az augusztusi égbolt
Tüzeire? - a...
» Így, ilyen forrón
Így, ilyen forrón, nem téged szeretlek,
szépsége...
|
