|
A vén díványon hentereg a Nap,
Magával hozta erdők illatát
S kinek örömből semmi sem maradt,
Vidultan nézem én kopott diák.
Hogy nyújtózik, milyen kacér, hamis!
Aranyhajával elborítja arcom,
Lágy csókja éri rezgő ajkam is,
Ölébe békén árva főmet hajtom.
– Ó Nap, a csókod új életre kelt,
Ha simogat selyem hajad, még élek;
Rossz idegem új ösztönökre lelt.
Maradj örökre – éjszaka lesz, félek,
Az éjnek oly riasztó árnya van
S ó jaj, nem gyújthatom föl önmagam!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Szerelmes fogadás
Mért epeszted bánatokkal
Lelkedet?
Ah, ne...
» Szigeti emlék
Csókolóztam a Margitszigeten,
Ó, drága,...
» Annuska lelkem
Annuska lelkem,
szeretsz-e engem?
szeretsz-e...
» Szerették egymást
Szerették egymást!
Kék ajkuk megszenvedte a...
» A venyige
Azt álmodtam éjjel, hogy testem
átváltozott:...
» Te: meleg száj...
Te: meleg száj.
Te: meleg szem.
Ha fázom:
Nála...
» Örökzöld
Agyagból vétetett,
mondd ki a nevedet,
...
» ?
Lángoszlopként
Állok előtted oh leány!
'S mint...
|
