|
A vén díványon hentereg a Nap,
Magával hozta erdők illatát
S kinek örömből semmi sem maradt,
Vidultan nézem én kopott diák.
Hogy nyújtózik, milyen kacér, hamis!
Aranyhajával elborítja arcom,
Lágy csókja éri rezgő ajkam is,
Ölébe békén árva főmet hajtom.
– Ó Nap, a csókod új életre kelt,
Ha simogat selyem hajad, még élek;
Rossz idegem új ösztönökre lelt.
Maradj örökre – éjszaka lesz, félek,
Az éjnek oly riasztó árnya van
S ó jaj, nem gyújthatom föl önmagam!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Nem akartál meghallgatni...
Nem akartál meghallgatni
míg a fényes nap...
» Lucy
Átéltem egy vad szenvedélyt,
most hadd meséljem...
» A csók
Juszuf, a költő, hármat szeretett:
A dalt, a...
» Vágyak
(a Kis Klapanciáriumból. Kárpáti Évának)
...
» A venyige
Azt álmodtam éjjel, hogy testem
átváltozott:...
» Neked, élőnek
Ha hosszan nézem karcsún omló tested,
folyót,...
» Az ékszerek
Mezítlen volt s mert tudta, mit kívánok:
testén...
» Sasok szerelmi harca
Folyó partján haladva (reggeli sétán),
a légben...
|
