|
A vén díványon hentereg a Nap,
Magával hozta erdők illatát
S kinek örömből semmi sem maradt,
Vidultan nézem én kopott diák.
Hogy nyújtózik, milyen kacér, hamis!
Aranyhajával elborítja arcom,
Lágy csókja éri rezgő ajkam is,
Ölébe békén árva főmet hajtom.
– Ó Nap, a csókod új életre kelt,
Ha simogat selyem hajad, még élek;
Rossz idegem új ösztönökre lelt.
Maradj örökre – éjszaka lesz, félek,
Az éjnek oly riasztó árnya van
S ó jaj, nem gyújthatom föl önmagam!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Tubarózsák
Ha majd a gyászos elmulásnak
Örök homálya rám...
» Lédával a tavaszban
Az ő testét s az enyémet is,
Óh, tavasznak...
» Mesét mondok
Ott künn hüvös van kikeletkor,
Szívünkben...
» Szeressük egymást
Mosolygva várom azt a perczet,
Midőn láthatlak...
» Szeretlek-e?
Szeretlek-e? Mit kérdezed?
Hisz lángoló...
» Szerették egymást
Szerették egymást!
Kék ajkuk megszenvedte a...
» Úgy tudlak Téged
Nem rejtőzhetsz el már előlem,
nem menekülhetsz....
» A szem tüze
Manci velem szemközt üle,
Mosolyogva rám...
|
