|
A vén díványon hentereg a Nap,
Magával hozta erdők illatát
S kinek örömből semmi sem maradt,
Vidultan nézem én kopott diák.
Hogy nyújtózik, milyen kacér, hamis!
Aranyhajával elborítja arcom,
Lágy csókja éri rezgő ajkam is,
Ölébe békén árva főmet hajtom.
– Ó Nap, a csókod új életre kelt,
Ha simogat selyem hajad, még élek;
Rossz idegem új ösztönökre lelt.
Maradj örökre – éjszaka lesz, félek,
Az éjnek oly riasztó árnya van
S ó jaj, nem gyújthatom föl önmagam!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» A szem tüze
Manci velem szemközt üle,
Mosolyogva rám...
» Neked, élőnek
Ha hosszan nézem karcsún omló tested,
folyót,...
» Ó, szép szemek
Ó szép szemek, elnézve síri színem
- mely...
» Aranybogár
A kislány az erdőben kószált,
még sohasem fogta...
» Először egy éve adtál nekem jácintot
Találkozunk, elválunk; a világ: idegen...
» Tubarózsák
Ha majd a gyászos elmulásnak
Örök homálya rám...
» Egy szót se szól ő
Egy szót se szólt ő,
csak kérdő testével...
» Néma csönd
Néma csönd az égen, néma csönd a földön...
Méla...
|
