|
A vén díványon hentereg a Nap,
Magával hozta erdők illatát
S kinek örömből semmi sem maradt,
Vidultan nézem én kopott diák.
Hogy nyújtózik, milyen kacér, hamis!
Aranyhajával elborítja arcom,
Lágy csókja éri rezgő ajkam is,
Ölébe békén árva főmet hajtom.
– Ó Nap, a csókod új életre kelt,
Ha simogat selyem hajad, még élek;
Rossz idegem új ösztönökre lelt.
Maradj örökre – éjszaka lesz, félek,
Az éjnek oly riasztó árnya van
S ó jaj, nem gyújthatom föl önmagam!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Délelőtt
Szeretem ezt a szürke szoknyád.
Vedd fel...
» Szigeti emlék
Csókolóztam a Margitszigeten,
Ó, drága,...
» Fél-szonett a szerelemhez
Megtépte már a kan az új Leánykát,
mert szép és...
» Hulló szerelmek nyugosznak
/Gizihez/
Hazaérsz. Messziről…
A hazavárás...
» Úgy tudlak Téged
Nem rejtőzhetsz el már előlem,
nem menekülhetsz....
» Az ékszerek
Mezítlen volt s mert tudta, mit kívánok:
testén...
» Megyek feléd
Úgy jön ma már, mintha álmodtam volna,
hogy itt...
» Szeressük egymást
Mosolygva várom azt a perczet,
Midőn láthatlak...
|
