|
A vén díványon hentereg a Nap,
Magával hozta erdők illatát
S kinek örömből semmi sem maradt,
Vidultan nézem én kopott diák.
Hogy nyújtózik, milyen kacér, hamis!
Aranyhajával elborítja arcom,
Lágy csókja éri rezgő ajkam is,
Ölébe békén árva főmet hajtom.
– Ó Nap, a csókod új életre kelt,
Ha simogat selyem hajad, még élek;
Rossz idegem új ösztönökre lelt.
Maradj örökre – éjszaka lesz, félek,
Az éjnek oly riasztó árnya van
S ó jaj, nem gyújthatom föl önmagam!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Néma csönd
Néma csönd az égen, néma csönd a földön...
Méla...
» Édeskedő
Óhajtozva, szívepedve
Röpűl híved ellenedbe,
Ké...
» A szerelem éjszakája
Ketten, kedvesem meg én
kint a Bétune...
» Mondják, hogy szép
Mondják, hogy szép, és én semmit se mondok,
mond...
» Ha...
Ha oly végtelen szeretsz, ahogyan én,
és...
» Szeretlek-e?
Szeretlek-e? Mit kérdezed?
Hisz lángoló...
» Szerették egymást
Szerették egymást!
Kék ajkuk megszenvedte a...
» Te: meleg száj...
Te: meleg száj.
Te: meleg szem.
Ha fázom:
Nála...
|
