|
A vén díványon hentereg a Nap,
Magával hozta erdők illatát
S kinek örömből semmi sem maradt,
Vidultan nézem én kopott diák.
Hogy nyújtózik, milyen kacér, hamis!
Aranyhajával elborítja arcom,
Lágy csókja éri rezgő ajkam is,
Ölébe békén árva főmet hajtom.
– Ó Nap, a csókod új életre kelt,
Ha simogat selyem hajad, még élek;
Rossz idegem új ösztönökre lelt.
Maradj örökre – éjszaka lesz, félek,
Az éjnek oly riasztó árnya van
S ó jaj, nem gyújthatom föl önmagam!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Vágyak
(a Kis Klapanciáriumból. Kárpáti Évának)
...
» Az alvó szép
Beállt az éj, s szememre nem
Száll enyhe...
» Pitypang
Kezed felé
Kezed, hajad felé
Kezed, hajad,...
» Így, ilyen forrón
Így, ilyen forrón, nem téged szeretlek,
szépsége...
» A csók
Juszuf, a költő, hármat szeretett:
A dalt, a...
» A szerelem éjszakája
Ketten, kedvesem meg én
kint a Bétune...
» Chryseis
Örvénylő éjszemében izzó vágyak
Felvillanó...
» Szegény szeretkezéseink
Ha csak a testedet szerettem,
csak a te...
|
