|
A vén díványon hentereg a Nap,
Magával hozta erdők illatát
S kinek örömből semmi sem maradt,
Vidultan nézem én kopott diák.
Hogy nyújtózik, milyen kacér, hamis!
Aranyhajával elborítja arcom,
Lágy csókja éri rezgő ajkam is,
Ölébe békén árva főmet hajtom.
– Ó Nap, a csókod új életre kelt,
Ha simogat selyem hajad, még élek;
Rossz idegem új ösztönökre lelt.
Maradj örökre – éjszaka lesz, félek,
Az éjnek oly riasztó árnya van
S ó jaj, nem gyújthatom föl önmagam!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Ó, szép szemek
Ó szép szemek, elnézve síri színem
- mely...
» Mariann a kádban
Mire ébredtem máma?
Zúgatják a csapot.
Túlságos...
» Nem akartál meghallgatni...
Nem akartál meghallgatni
míg a fényes nap...
» Lábnyomok
Fiatal voltam. Hazavittelek
az erdőn át a...
» Te: meleg száj...
Te: meleg száj.
Te: meleg szem.
Ha fázom:
Nála...
» Hulló szerelmek nyugosznak
/Gizihez/
Hazaérsz. Messziről…
A hazavárás...
» Pitypang
Kezed felé
Kezed, hajad felé
Kezed, hajad,...
» Vállad akasztófáján
Vállad akasztófáján lóg a testem,
szemed...
|
