|
Ki-kigyullad fényed
emlékezetemben,
s mint álmatag vándor
a sok fa alól -
fölrezzenek érted
és csábít utánad
az esti ködben
két éjszínű toll.
Szenvedtem azért hogy
végre feledjek,
de visszaesőn is
a kín nyűge tört.
Nem gyógyít az éj,
a nappal is elhagy,
nem nyújt örömet,
még rám se köszönt.
Így ifjú reményem
legyőzte a bánat,
boldogtalanul csak
a sírba jutok -
ellobbanon, el,
de az emlék végső
vígaszával is, én,
érted búsulok.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Mint mikor a nap...
Mint mikor a nap az ellátás szélére lejutván
Vis...
» Az Ezeregyéjszaka meséiből
Kesergő, bús, szerelmes panaszra mit feleljek?
E...
» Búcsú
A csöndes útra már levél pereg,
Nem bólogat a...
» Mint sötétet...
Mint sötétet a fény -
úgy leltelek,
mint utazó...
» Veled vagy nélküled
Veled vagy nélküled,
végülis megszületik az...
» Péntek
Elvétem már a tárgyakat. A lényeg
elsikkad már...
» Hegedű
Értelme magvait a sorsom
szétszórja már, mint...
» Decrescendo
Szonettek, lányai a fáradt örömeknek,
Óh élő...
» Az emlékezethez
Zengő madár az elszáradt ágon,
Harmatcsepp a...
» Piros fonál
Az árnyékom hatalmas néger legény,
akivel...
» Nem akartál meghallgatni...
Nem akartál meghallgatni
míg a fényes nap...
» Feleségek felesége
Feleségek felesége,
Lelkemadta kicsikéje!
Jer...
|
