|
Mint mikor a nap az ellátás szélére lejutván
Visszatekint, s az aranygyapjas felhőknek alóla
A már barnúló erdőkre veresses arany színt
Leggyent, azzal elűl, s az arany festést is azonnal
A sűrűségből kibukott árnyék letörűli:
Ámelim így nézett még egyszer hátra, kezével
Mejjét és ajakát illetvén, s azzal el is tünt,
S engem az aggódás és a siralom beborított
Bús árnyékával. Majd rólatok, elfeketült fák!
Mind elmászkálnak lassan a lomha homályok,
Egy pompás hajnal hasadása után; de az én rám
Gyűlt éjnek véget nem vét az örökre lement nap.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Búcsú
A csöndes útra már levél pereg,
Nem bólogat a...
» Péntek
Elvétem már a tárgyakat. A lényeg
elsikkad már...
» Veled vagy nélküled
Veled vagy nélküled,
végülis megszületik az...
» Az Ezeregyéjszaka meséiből
Kesergő, bús, szerelmes panaszra mit feleljek?
E...
» Hegedű
Értelme magvait a sorsom
szétszórja már, mint...
|
