Ámor

Erõ s erény a szerelem varázsa,
uralkodik s lobogva ég az égben,
csak nemes szívet gyújthat lángja lángra;
énbennem is már õ az úr egészen,
azt írom, amit istensége hirdet,
mit õ kimond, azt én törvénynek érzem.
A hûtlenségért könnyen megfenyíthet,
remény, féltés, félelem jár nyomában,
de mindig õriz embersége minket.
Láthattuk azt Rákhelben és Leában,
hogy mily örömmel szolgál ott a lélek,
hol jámbor ész és édes, tiszta vágy van.
Bennünk tanyáz s miközben váltig éget,
táplálni szívünket percig se fárad,
de kételyek közt tart, sóhajra késztet,
szorongást szül, békés nyugalma: látszat,
õrizni így segít a szeretett lényt,
tisztes hevével õsi lobogásnak.
Gyöngy, mit arany tart fogva foglalatként,
s nem kezdi ki természetét e rabság,
amelyben értékét kettõzve ad fényt.
Nem az, minek mások festik, mutatják,
nem meztelen kópé, vásott s kegyetlen
puzdrás kölyök, ki élvezi hatalmát,
hanem örök pajzs õ viszályok ellen,
kinek erény és kedvesség a leple
a nyers, hivalgó bujasággal szemben,
magasztosság nincs a földön - de fent se
a mennyekben - szépséges fénye nélkül,
a gyönge nõnek tõle nõ a mersze.
A szerelmet ha férfi kapja ékül:
elõkelõbb lesz és javára lészen
a játszi kedv is, melytõl szinte szépül.
Nem vár jutalmat és elismerést sem,
csak jóságot, hûséget, tiszta vágyat
igényel s kelt a szeretõk szívében.
Kecses könnyedség, kelleme a bájnak,
kedves beszéd s a szív õszintesége
egy-egy szemévé válik majd a láncnak,
amely kezessé tesz e tûzben égve,
Ámor édesre vált keserûséget,
s nemesebb lesz nyilának röppenése.
Zavart és gyarló rímeim nem érnek
fel hozzá, õ uralkodik felettem,
gyöngécske múzsám mégis arra késztet,
hogy a szerelmet holtig énekeljem.