|
Szemünkben megnézik maguk,
megnézik futtában a nők;
alkalmi tükreik vagyunk,
fényünkön átrebbennek ők.
És büntelen mennek tovább,
ha elkapták tekintetünk,
s mi - villogok s fakók, simák -
szilánkjainkra széttörünk.
Végül homokká porladunk
bontó sugaraik alatt,
testünkből csak keret: a csont
s a fekete foncsor marad.
S a fekete foncsorban is
gyilkos tekintetük ragyog,
mely földre vont és sírba vitt
és mindhalálig ringatott.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» A pillanatok nyoszolyáján
Te másé, én meg senkié,
Egy kedvre ketten nem...
» Látomás
Mint ezüst gyík villan setét mohákon
Alakod úgy...
» Oly kedves, tiszta, szép vagy...
Oly kedves, tiszta, szép vagy,
akárcsak egy...
» Oh ne mondja nekem...
Oh ne mondja nekem senki többé,
Hogy ma nem...
» Még egyszer Lillához
Én szenvedek, s pedig miattad,
Miolta szívem...
» Varázslat
Nem láttad-e a bűvölő manót?
Síró szeme, nevető...
» Vonásaid...
Vonásaid, melyek véreddel egyek,
közös ősvérrel...
» Szeretem látni
Szeretem látni hajad finomán
A Keletet, ahonnan...
» Jöjj, Léda, megölellek
Szemed szomoru és gonosz,
Két mély gyehenna-fész...
|
