|
Szemünkben megnézik maguk,
megnézik futtában a nők;
alkalmi tükreik vagyunk,
fényünkön átrebbennek ők.
És büntelen mennek tovább,
ha elkapták tekintetünk,
s mi - villogok s fakók, simák -
szilánkjainkra széttörünk.
Végül homokká porladunk
bontó sugaraik alatt,
testünkből csak keret: a csont
s a fekete foncsor marad.
S a fekete foncsorban is
gyilkos tekintetük ragyog,
mely földre vont és sírba vitt
és mindhalálig ringatott.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Hideg ajkak
Álomba hullt a rét. A bokrok szempilláiról...
» A fénykép
Fényképész úr, e kép nem jó,
bár az arca...
» Csak egymáshoz
Ha most, mikor oly érthetetlenül nehéz a...
» Tavasz
Tavasz a drágám, és én szeretem.
Ő az eső, a...
» Nyilvános titok
Mondanám, hogy nem vagy szép, leány,
Hogyha nem...
» Szemedből
Szerettem volna, ha hozzám bújsz,
szép szóval...
» Csábitás
Fehér az arcod, mint a hó,
A lelked színe...
» Vonásaid...
Vonásaid, melyek véreddel egyek,
közös ősvérrel...
» Én angyalkám, szép madárkám...
Én angyalkám,
Szép madárkám,
Ime hozzád...
|
