Vonásaid, melyek véreddel egyek,
közös ősvérrel minden emberben,
jól láttam én, és éreztem, elveszek
áradatodban szunnyadva csendben.
Vinnél csak még a játék kapujába:
sötét poharak, vak dobókockák,
csak még a mézes végső szók útjába,
hadd feledjem mindjük álom voltát.
Dől a fal, kivész a faj általában,
az állatkiűző Ádám hada,
oly sok légió és isten nyomában,
álmok ők is - egyszer még ő maga.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Így Halkan mondjad, - hangosan hallik, -
vissza ne...
» Számadás Vágyjátok őt ismérni,
Az én szerelmemet,
Ki...
» A pillanatok nyoszolyáján Te másé, én meg senkié,
Egy kedvre ketten nem...
» Mimóza Mély, puha álom – sárga féltés
ez a...
» Szerelmesek, szerelmesek Szerelmesek, szerelmesek! Halljátok? Égi dob...
» Szerelmes kamasz Egy szegény kamasz
jött, én voltam az;
Kiasszon...
|