|
Vonásaid, melyek véreddel egyek,
közös ősvérrel minden emberben,
jól láttam én, és éreztem, elveszek
áradatodban szunnyadva csendben.
Vinnél csak még a játék kapujába:
sötét poharak, vak dobókockák,
csak még a mézes végső szók útjába,
hadd feledjem mindjük álom voltát.
Dől a fal, kivész a faj általában,
az állatkiűző Ádám hada,
oly sok légió és isten nyomában,
álmok ők is - egyszer még ő maga.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Mimóza
Mély, puha álom – sárga féltés
ez a...
» Virágének
Ha ki merném mondani, ha ki mernéd mondani,
vilá...
» Milói Venus
A legszebb asszony - bús márványban élve,
A...
» Léda a kertben
Bús kertben látlak: piros hinta-ágy
Himbálva...
» Bión XVI. idillje nyomán
Vénusz szép csillaga, még csillámhomlokát
Diána...
» A lányka szobor előtt
Lányka! ne hódolj a csáboknak az ifju...
|
