|
Vonásaid, melyek véreddel egyek,
közös ősvérrel minden emberben,
jól láttam én, és éreztem, elveszek
áradatodban szunnyadva csendben.
Vinnél csak még a játék kapujába:
sötét poharak, vak dobókockák,
csak még a mézes végső szók útjába,
hadd feledjem mindjük álom voltát.
Dől a fal, kivész a faj általában,
az állatkiűző Ádám hada,
oly sok légió és isten nyomában,
álmok ők is - egyszer még ő maga.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Szerelmesek, szerelmesek
Szerelmesek, szerelmesek! Halljátok? Égi dob...
» Mikor a nagymama...
Mikor a nagymama kiment a konyhába,
magunkra...
» A legszebbnek
Szép nyári éj. A parkban ültünk.
A mennybolt...
» Oly kedves, tiszta, szép vagy...
Oly kedves, tiszta, szép vagy,
akárcsak egy...
» Ébredés a neveddel
Felébredtem. Úgy bujtam át az álom
meleg...
» Szemedből
Szerettem volna, ha hozzám bújsz,
szép szóval...
|
