|
Vonásaid, melyek véreddel egyek,
közös ősvérrel minden emberben,
jól láttam én, és éreztem, elveszek
áradatodban szunnyadva csendben.
Vinnél csak még a játék kapujába:
sötét poharak, vak dobókockák,
csak még a mézes végső szók útjába,
hadd feledjem mindjük álom voltát.
Dől a fal, kivész a faj általában,
az állatkiűző Ádám hada,
oly sok légió és isten nyomában,
álmok ők is - egyszer még ő maga.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» A pillanatok nyoszolyáján
Te másé, én meg senkié,
Egy kedvre ketten nem...
» Hódolat Máriának
Neked szentelt ifjú szívem
Minden vágyat,...
» Szerelmi pör
Édes leány, hamis leány,
Szivem panaszra kél...
» Oly tiszta, szép vagy
Oly tiszta, szép vagy édesem,
Mint a legelső...
» Tündérszerelem
Árnyad voltam, nedves moha közt bujdokoltam,
föl...
» Csak egymáshoz
Ha most, mikor oly érthetetlenül nehéz a...
|
