|
Vonásaid, melyek véreddel egyek,
közös ősvérrel minden emberben,
jól láttam én, és éreztem, elveszek
áradatodban szunnyadva csendben.
Vinnél csak még a játék kapujába:
sötét poharak, vak dobókockák,
csak még a mézes végső szók útjába,
hadd feledjem mindjük álom voltát.
Dől a fal, kivész a faj általában,
az állatkiűző Ádám hada,
oly sok légió és isten nyomában,
álmok ők is - egyszer még ő maga.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Megtért bűnös
Lányka, midőn alvál, csókot rablék ajakidról;
Kí...
» A legszebbnek
Szép nyári éj. A parkban ültünk.
A mennybolt...
» Lélekerő
Bátran megálltam fegyver fegyver ellen,
Nagyok...
» Lecke
Megcsókoltalak, megmutatni,
Hogyan kell nékem...
» A ház rózsával lenne itt teli
A ház rózsával lenne itt teli, s dongó...
» Clotilde
A kökörcsin a harangláb
A kert mélyén...
|
