Bujócska

Mint rendesen, ott a gitár, a helyén;

ablakban a szegfü- s a rózsacsokor;

padlón ragyog a kora-alkonyi fény:

itt, itt a szobánk!... De a lány maga hol?



Hol késik a drága, a huncut, a szép?

Hova bújt aranyos, pici szilfidem: Ő?

Érzem közelének igaz gyönyörét:

vele ittasul, üdvözül a levegő!



A rózsa bibor tüze még biborabb.

A szegfü kacér - ugye, rejt valamit?

Tudom én, ki pirúl el a pírja alatt!

Tudom én, a szirom kivel illatozik!



Pendűlt a gitár szive? Tán ideged

csókolta a drót zizegő aranyát?

Rád gondol a hangszer: a húrja remeg,

s amit érez, imádva dalolja tovább!



Hogy izzik a porszem a nap sugarán,

be kedves a tánca, be friss, be derűs!

Két szem mosolyos ragyogása e láng:

az részegit engem is, isteni tűz!



Kis lepke repűl be, sugár, tünemény,

ideszáll, odaszáll, lobogó, repeső...

A szivemre, hamar, gyönyörű jövevény:

rád ismerek, éteri lény: Te vagy Ő!