Áldott kezek

Sötét, nyomasztó éj borult reám,
Sápadtan nyögtem kínos nyoszolyán,
Szunnyadt szivemben vágy, emlékezet -
Fásultan, érzéketlenül,
Nem tudtam, láttam mást körül,
Csak két gyengéden ápoló kezet.
Eltünt az éjjel, kétes szürkület
Adott az éji rémeknek helyet,
Derengni kezdett lelkem hajnala,
S szemem bágyadtan hordva szét
Mit megpillanték, - íme két
Imára kulcsolt gyengéd kéz vala.
S a szürkületből napfölkelte lett,
Fénylett, derült az ég fejem felett,
S hogy lábam újra elsőt lépe, - ím,
Mint jó szülőé egykoron,
Két gyengéd kéz fogá karom,
Hűn gyámolítva ingó lábaim.
Oh égtől áldott áldó hű kezek,
Melyekre csendes könnyek pergenek -
Bús éj után e nyájas reggelen,
Az első egy-két halk szavat,
Mely halvány ajkamon fakad,
Hálás kebellel néktek szentelem!
Míg kebelemben érző szív dobog,
Legszentebb mélyén hálám élni fog.
S minden paránytok hő csókom lepi.
Hisz boldogítóbb földi kincs,
Mely annyi áldást szórna, - nincs,
Mint a hű hitves áldott kezei!