|
Karollak, vonlak s mégsem érlek el,
Itt a fehér csönd, a fehér lepel.
Nem volt ilyen nagy csönd még soha tán,
Sikolts belé, mert mindjárt elveszünk,
Állunk és várunk, csüggedt a kezünk
A csókok és könnyek alkonyatán.
Sikoltva, marva bukjék rám fejed
S én tépem durván bársony-testedet.
Nagyon is síma, illatos hajad,
Zilálva, tépve verje arcomat.
Fehér nyakad most nagyon is fehér,
Vas-ujjaim közt fesse kékre vér.
Ragadjon gyilkot fehér, kis kezed:
Megállt az élet, nincsen több sora,
Nincs kínja, csókja, könnye, mámora,
Jaj, mindjárt minden, minden elveszett.
Fehér ördög-lepel hullott miránk,
Fehér és csöndes lesz már a világ,
Átkozlak, téplek, marlak szilajon,
Átkozz, tépj, marj és sikolts, akarom.
Megöl a csend, ez a fehér lepel:
Űzz el magadtól, vagy én űzlek el.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Rómeó és Júlia
Pacsirta szólt már künn a lomb alatt
És Rómeó...
» Az én szivem
Az én szivem sokat csatangolt,
de most már okul...
» A szerelmes szemek
Ah, ne vesd rám két villám szemedet
Oly hasgató...
» A fehér liliom
Lelkemben titkos sejtelem van,
- Jövőre,...
» Róza emléke
Itt legszomorúbb az ősz arcának hervadása:
Level...
» A legszebb gyöngy.
Van egy gyöngye a világnak,
Létünk legfőbb...
» Keserű életem
Keserű életem sötét éjjelében
Tündöklő...
» Szerelem
Megszűnt a tér:
nincs "messze", nincsen...
» Fehér rózsatő virága
Szívem sír utánad szüntelen,
szemem könnytől...
» Szilfa
A mélységet ismerem. Tapintom a gyökeremmel.
Te...
|
