Karollak, vonlak s mégsem érlek el,
Itt a fehér csönd, a fehér lepel.
Nem volt ilyen nagy csönd még soha tán,
Sikolts belé, mert mindjárt elveszünk,
Állunk és várunk, csüggedt a kezünk
A csókok és könnyek alkonyatán.
Sikoltva, marva bukjék rám fejed
S én tépem durván bársony-testedet.
Nagyon is síma, illatos hajad,
Zilálva, tépve verje arcomat.
Fehér nyakad most nagyon is fehér,
Vas-ujjaim közt fesse kékre vér.
Ragadjon gyilkot fehér, kis kezed:
Megállt az élet, nincsen több sora,
Nincs kínja, csókja, könnye, mámora,
Jaj, mindjárt minden, minden elveszett.
Fehér ördög-lepel hullott miránk,
Fehér és csöndes lesz már a világ,
Átkozlak, téplek, marlak szilajon,
Átkozz, tépj, marj és sikolts, akarom.
Megöl a csend, ez a fehér lepel:
Űzz el magadtól, vagy én űzlek el.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Ha látom arcát... Ha látom arcát, boldogabb az élet,
reményem él,...
» Orgona Bár holtra metszé kertész görbe kése,
Még...
» Mert szemben ülsz velem … Mert szemben ülsz velem s csak a te arcod...
» Találkozás Szeretem a téli éjszakákat,
A síri csendet, a...
» Ajándék Faragtam kőrisfából angyalszárnyakat,
borz-bundá...
» Áldott csodáknak tükre a szemed Áldott csodáknak
Tükre a szemed,
Mert engem...
» Szerelem Messze, a kéklő üveghegyeken
él egy madár, a...
» A csillagok szerelme A vágyak hervadt levele
Tétova hull a földre...
» Szeretnék átölelni... Szeretnék átölelni ma egy embert,
Ki olyan árva...
» Tea Az asztalomon arany szegélyű csésze.
Gőzök...
|