|
Megyek a utcán, a villasoron,
tűzvész dühe csap ki az ablakokon,
Láng a szobákban? Nem! Nem. Csak a ház
előtt a sok kis kert lett lobogás.
Rózsa, futó rózsával teli ág
lángol ki a kertek rácsain át,
lángnyelvek, vagy arcok, kivörösödött
orcák, piros öklök a rudak között,
föllázadt, megannyi véres-szemű rab
karja csavarja a rácsrudakat,
némán, beleadva minden erőt,
hogy csak a szín, az a lángszín üvölt,
mennyi kitátott szájú virág,
mennyi üvöltő némaság,
mennyi pecek-feszítette ajak
a májusi ég tág boltja alatt –
megyek az utcán megkötözött
eszelősök cella-sora között,
s viszem a – már nem fiatalon –
viszem a szívemben vad tavaszom.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Egymásra lelt
Egymásra lelt, s rögtön kevés lett
egymásnak...
» Egyedül
Egyedül van az ember mindig,
az egyedüllét...
» Aranypénz-térdű szerető
Aranypénz-térdű szerető,
muzsikás, lángsisakos,
...
» Most még feledj el...
Most még feledj el! most a kikelet,
A te...
» Óda Vénuszhoz
Lábadhoz raktam koronám s palástom,
Lábadhoz...
» Játék szerelmesemmel
A környéken harmonika
koronként könnyel...
» Szerelem és barátság
A szerelem, Lidikém, ollyan, mint reggel az...
» Tévedsz
Tévedsz, hogyha azt hiszed a szerelem csak...
» Ah már egyszer engeszteld meg...
Ah már egyszer engeszteld meg
Kőkemény...
|
