|
Megyek a utcán, a villasoron,
tűzvész dühe csap ki az ablakokon,
Láng a szobákban? Nem! Nem. Csak a ház
előtt a sok kis kert lett lobogás.
Rózsa, futó rózsával teli ág
lángol ki a kertek rácsain át,
lángnyelvek, vagy arcok, kivörösödött
orcák, piros öklök a rudak között,
föllázadt, megannyi véres-szemű rab
karja csavarja a rácsrudakat,
némán, beleadva minden erőt,
hogy csak a szín, az a lángszín üvölt,
mennyi kitátott szájú virág,
mennyi üvöltő némaság,
mennyi pecek-feszítette ajak
a májusi ég tág boltja alatt –
megyek az utcán megkötözött
eszelősök cella-sora között,
s viszem a – már nem fiatalon –
viszem a szívemben vad tavaszom.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Szerelem
Míg egy ábrándos, kékszemü leánykát
Látok...
» Amornak fáklája
Amornak fáklája,
Szerelem' példája,
Hivségnek...
» Ha szomorú...
Ha szomorú vagyok most is,
Mikor tudom, hogy...
» Csak addig
Csak addig éljek,
amíg egy nő szemében,
megnézh...
» Szilvafa
Sokáig álltam, sokáig álltam
a szilvafák...
» Ajándék
Faragtam kőrisfából angyalszárnyakat,
borz-bundá...
» Nem merek rádnézni
Nem merek rádnézni: éjszakázó
fáklyaszemem...
» Sándor estéjén
Könnyeim peregnek,
Szívem majd megszakad,
Kimon...
» Nosztalgia
Látod ott azt a kis felhősóhajt?
A nap bíbora...
|
