|
Megyek a utcán, a villasoron,
tűzvész dühe csap ki az ablakokon,
Láng a szobákban? Nem! Nem. Csak a ház
előtt a sok kis kert lett lobogás.
Rózsa, futó rózsával teli ág
lángol ki a kertek rácsain át,
lángnyelvek, vagy arcok, kivörösödött
orcák, piros öklök a rudak között,
föllázadt, megannyi véres-szemű rab
karja csavarja a rácsrudakat,
némán, beleadva minden erőt,
hogy csak a szín, az a lángszín üvölt,
mennyi kitátott szájú virág,
mennyi üvöltő némaság,
mennyi pecek-feszítette ajak
a májusi ég tág boltja alatt –
megyek az utcán megkötözött
eszelősök cella-sora között,
s viszem a – már nem fiatalon –
viszem a szívemben vad tavaszom.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Az alvó
Kék nyári éj, a hold kigyúl,
állok alatta...
» Tizenkét vallomás, utószóval
Egy éve hogy nem írtam verset néked,
s a kék...
» Egy szenvedély margójára
A tengerpartot járó kisgyerek
mindig talál a...
» Boldogság
Hol vagy, hol vagy életünknek
Szép tündére,...
» Szemeid szeretem
Szemeid szeretem, s ők, szánakozva,
tudván,...
» Hold szitálja hűvös aranyát
Élj, ha élsz! Csókolj nagyon, ha csókolsz!
Arany...
» Szép vagy...
Szép vagy, midőn elgondolkozva állsz,
S mint a...
» Mi volna ..
Mi volna, ha megtudnám, nem szeretsz?
–...
» Kezem a kezedben
Hallod? Ez az a szél
mely kitépi a fák...
|
