Mikor jöttél, én már senkit se vártam,
asztalomon nem volt sem bor, sem abrosz,
szobám kihűlt, pókháló nyúlt nyakamhoz,
a ház üres volt, mégis kulcsra zártam;
az ablakon buktál be, mint a napfény,
az üveg megpendült, de nem törött el,
befűtöttél meztelen köldököddel,
fogad zománcával megterítettél;
azóta úgy élek, mint egy királyfi,
varázslatod valósággá fogadtam,
kincseim köldöködben és fogadban,
kastélyom van, mégsem kell kulcsra zárni;
velem maradtál, - történjék akármi,
gazdag vagyok, s immár kifoszthatatlan.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Léda és a Sors Rossz vagy, vagy jó vagy?
Nem születtem én...
» Közelebb hozzád Egy régi kép most lelkembe tolul,
Szünetlenül,...
» Déli árnyak Szeretem nappal a lámpavilágot,
a sárgaszin,...
» Feljöttek már Feljöttek már a csillagok:
nyisd ki rózsám az...
» Imádlak, mint az éj fekete boltozatját... Imádlak, mint az éj fekete boltozatját,
óh,...
» Sonett Dalok, mik éjszakáknak bús méhében fakadtak,
Sza...
» Kit szeretek? A gyöngéd lelkü asszonyt,
Csak azt tudom...
» Sétál a lyány Sétál a lyány, kinn a kertben sétál,
Mint a...
|