Néma csönd

Néma csönd az égen, néma csönd a földön...
Méla suttogással csak a hab beszél...
S én a néma csöndben egyedül tünődöm,
A hold ablakomra rezgő fényénél.
A rezgő sugáron messze-messze szállok:
Ifjúságom játszi képe tűn elém...
Nyújtsatok kezet, ti régi jóbarátok:
Szerelem, dicsőség és tündér-remény!

...Jöjj szerelem! rózsás koszoruzott fővel,
Vig danával s égő csókkal ajkadon!
Ah, miért tűnődjem a futó idővel,
Poharamban a mig egy csöpp kéj vagyon?
...A virág elhervad s elröpül az illat
És üres marad a gyöngy-teli kebel...
Szerelemre a szív, a meddig megnyílhat,
Rózsakelyhét addig ne taszítsuk el!...

Jöjj te is: dicsőség!... fényes égi arczod,
Hadd emelje lelkem a magasba föl!...
Lobogód vezérlé vívni a szent harczot,
Ittasitva lelkem győzelem-gyönyör...
Ragyogó sugárral utamat behintéd,
S fényes égi szárnyad körül lebegett...
Koszorúd nem kérem már, csak fényed hintsd szét
És ragyogtasd vissza szép hazám felett!

S te, arany-reménység ragyogó tündére,
Jöjj, mint a kaczér hölgy, ki mindég nevet!
De ne jöjj magadban, lépteid kisérje,
Melylyel együtt játsztam: a pajzán sereg!...
Hadd vigyenek újra a himes mezőre,
S játszszuk el ismétlen a "szembekötöt"...
Hadd csapongjon a szív - álmain - a dőre
S te nevess fölötte, úgy mint azelőtt!

...Jöjjetek mindnyájan! vidoran, enyelgve,
S szárnyatokon hozva drága mézetek,
A mit az idő, e mézrablónak nyelve,
Kis köpümből immár kiszörpölgetett...
Zsongjatok körültem!... ajkatok varázsán
A hülő kebelre újra méz csepeg.
Ifjúságnak álma újra visszaszáll rám...
De siessetek ám, mert a nap lemegy!