|
/Daffodils/
Sétáltam, mint a felhő, melyet
szél hajt, céltalan, könnyedén,
s egyszer csak egy sor, egy sereg
aranyliliom tűnt elém,
a tó partján, a fák alatt
ringtak, táncoltak, álmatag.
Ahogy csillaggal a tejút
ragyog s hunyorog mindenütt,
a szikrázó kis öblöt úgy
körüllobogta ünnepük;
lángszirom, táncos, büszke fej
hintázott ott vagy tízezer.
Tűztánc volt a tó is, de ők
túltündökölték a vizet, –
költő ily társaság előtt
csak boldog s vidám lehetett!
Néztem, – néztem, – nem tudva még,
hogy mily gazdaggá tett a kép;
mert ha merengő éjeken
lelkem most önmagába néz,
gyakran kigyúl belső szemem,
mely a magány áldása, és
megint veletek lobogok,
táncoló tűzliliomok.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Zenit
Az utunk felfelé ivel;
Minden csók, minden...
» Elfojtódás
Ó sírni, sírni, sírni,
Mint nem sírt senki...
» A szeretetről
Valakit, valamit szeretni kell.
Istent,...
» Szerelmes lány
Szerelmes lány rohan az éjszakában,
édes, édes...
» A csúcsokon
A csúcsokon.
Fönt. Csak mi ketten,
így :...
» Levél a kedveshez késő éjjel
Nem tudok írni, bocsáss meg nekem.
A fejem zúg,...
» Rónaságon
Rónaságon álló
Terebélyes tölgyfa
Mindig nő,...
» Szerelem
Míg egy ábrándos, kékszemü leánykát
Látok...
» Magyar költő a XVI. században
Hajnalban a mezők füve harmatozik;
nap kél;...
» Érted
Csodálom a gyönge embert,
Kiről mondák, regék...
» Az én szívem
Az én szívem játszik,
ingemen átlátszik,
másik...
» A legszentebb csók
Szálljon le az égnek
Magasságos kedve
Minden...
» Mi ez mit szívemben érzek?...
Mi ez, mit szivemben érzek,
S mit nem mondhat...
» Vágy
Oh végre, végre-valahára
Itt a mosolygó...
|
