Mire ébredtem máma?
Zúgatják a csapot.
Túlságos volt a lárma,
amit a csap csapott.
Egyszerre kitalálom,
a fürdőben ki van,
és szememből az álom
kiszáll, ez Mariann!
Fürödni fog, rivalgó
hangokkal hirdeti,
közöttünk csak az ajtó,
mulatság ez neki.
Csak azt akart, tudjam,
és máris belekezd.
A csap utolsót buggyan,
rátolja a reteszt.
És jönnek hangok, újak.
Lepedőlobbanás,
hogy attól is vaduljak,
utána csobbanás.
Most lép a kád vizébe,
tudatja ezt velem,
hogy ő, a szépek szépe,
már tiszta meztelen.
És nem merül be rögtön,
kicsit még elidőz,
még hagyja, hömpölyögjön
térde körül a gőz.
Jó így a kádban állni,
szemközt a nagytükör,
nem tud a képtől válni,
mely benn tündököl.
Azért van csend. Csak egy-két
neszecske hangzik el:
meg-megsimogatja testét.
Most meg felém figyel.
Kíváncsi szörnyű módon,
ébren vagyok-e hát,
és hallja, forgolódom,
lobbantom a gyufát.
Csobban a víz mingyárt,
ez volt a felelet.
Ajtón keresztül így vált
velem titkos jelet.
Most már folytatja bátran,
keverint, kavarint,
sétára kel a kádban,
csapokon csavarint,
szájában édes ízzel,
ez tán a szerelem,
így játszik ő a vízzel,
a vízzel és velem.
Csak azután merül be,
a vízzel új zavar,
előre, hátra dülve,
egész vihart kavar,
a kád is belekondúl,
aztán egyszerre csend
és semmi hang azontúl,
csak a csap csöppje cseng.
A csend meséli szépen:
most csendbe heverész,
kagyló a tó vizében,
milyen szép és merész!
Heverész, meg se moccan,
csak fel- meg letekint,
az ajtót nézi hosszan,
meg a vizet megint,
és tudja, hogy az ajtó
csupa szem, csupa fül,
és nem riad meg attól,
hogy nincsen egyedül.
Új hangok, egyre szebbek,
most a vízből kikel,
a visszacsurgó cseppek,
azok zenélik el.
Most meg a szappan futkos,
tartóba dobja, kopp,
aztán tenyere futkos,
hol a bal, hol a jobb,
nyomában édes, titkos,
szemérmes sugdosás,
a két szép karja sugdos,
milyen csodás, csodás,
az egész teste sugdos,
csupa halk titkokat,
minden tájéka titkos
hangokkal hívogat,
és mind másféleképpen,
és én nem is tudom,
melyik is sugdos éppen,
melyik rózsás idom.
És néha egyik-másik
halkan fel is kacag,
szembekötősdit játszik
velem, azon kacag,
és sóhajok fakadnak,
és hallga, mint a csók,
oly hangok is akadnak,
csicsergők, cuppanók.
Jaj, ezt már megsokallom,
befogom fülemet,
de úgy is hallom, hallom,
oly hangos üzenet:
most a zuhany záporzik!
egész testét veri!
az egész teste porzik!
halmai, völgyei!
az egész teste végig
felzendül odaát,
és zengi, fel az égig
diadalmas dalát!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Aranybogár A kislány az erdőben kószált,
még sohasem fogta...
» Hetedik szonett Lásd, meghal minden, ami eleven,
Mihelyt a...
» Sugarak érett kalászaival Mint százkezü szél a riadozó
vetéseket...
» Szerelemben a szerelem Ámor, fehérré s vörössé ne tedd
a gyönyöreimet
...
» Hulló szerelmek nyugosznak /Gizihez/
Hazaérsz. Messziről…
A hazavárás...
» Mindenek szerelme Ó, nézd, az idő csodaszép,
gyere ki a...
» Párzás idején Muskotályos női száj:
lehelleted őszi...
» Mondják, hogy szép Mondják, hogy szép, és én semmit se mondok,
mond...
» Az alvó szép Beállt az éj, s szememre nem
Száll enyhe...
» Vágy Csapongó fecske száll a magasban
Gyors...
» Álom és valóság Láttalak álmomban, harag ült szép homlokod...
» Visszatérés A mesék országából jöttem,
Cipőmön a por még...
» Litániák Lia, a messziségen,
mint holló, fönt az...
» Szerelmes fogadás Mért epeszted bánatokkal
Lelkedet?
Ah, ne...
» A venyige Azt álmodtam éjjel, hogy testem
átváltozott:...
» Lédával a tavaszban Az ő testét s az enyémet is,
Óh, tavasznak...
» Ifjú szerelem Nem jobb gyönyörre kelni fel,
Mint űzni éjen...
» Dal a vágyról Odasimultam hangodhoz kedves.
Jó volt akkor ott...
|