|
A teremtés sötét barázdái fájnak
énbennem s Te mélyükben percenkint megfogansz.
Merengéseim mély kútjából
fellebegsz
lengő
arany
veder
kristályosan és kék illatokkal,
s neved szomjas ajkamhoz ér.
A lombos idő gallyai homolkomba
verődnek, lehajlanak az ágak,
és minden napnak Te vagy a gyümölcse.
És én Terólad beszélek mindig
mindenkinek a lázas esteken,
komoly délutánokon – én csak Rólad beszélek,
Mert nem tudom kimondani neved.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Vak szerelem
Nem leány, nem is menyecske,
Kit szivem...
» A reggel langyos és arany fényében úszva
A reggel langyos és arany fényében úszva,
harmat...
» XIII. szonett
Bár magadé volnál! de az, szerelmem,
Addig...
» Találkozás
Az asszony víg, dalos volt, - kacaja,
Mint...
» Ne mondd e szót
Ne mondd e szót ki: szerelem.
Ne mondd! Az íze...
» Az esküvő Szerelmes
Esküszöm tenéked, Laura!
esküszöm, hogy nem...
» Hagyj, ne fürkéssz
Hagyj, ne fürkéssz, hiába fáradsz:
van éj,...
» A szemed
Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S...
» Gyűlöllek
Gyűlöllek téged – s ez a gyűlölet
azé, ki alul...
» Feleselő
Tudod, hogy mi a szerelem?
- hogy vele igen -...
» Fakadó szerelem
Szeretnék nem szeretni,
S ah mégis lángolok,
Ka...
» Féltés
A bezárt Danaét érctorony és acél-
Závárok s...
|
