A teremtés sötét barázdái fájnak
énbennem s Te mélyükben percenkint megfogansz.
Merengéseim mély kútjából
fellebegsz
lengő
arany
veder
kristályosan és kék illatokkal,
s neved szomjas ajkamhoz ér.
A lombos idő gallyai homolkomba
verődnek, lehajlanak az ágak,
és minden napnak Te vagy a gyümölcse.
És én Terólad beszélek mindig
mindenkinek a lázas esteken,
komoly délutánokon – én csak Rólad beszélek,
Mert nem tudom kimondani neved.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» A reggel langyos és arany fényében úszva A reggel langyos és arany fényében úszva,
harmat...
» Felcserélt szenvedélyek Fájó, nehéz az olyan szerelem,
amit nemcsak a...
» Hagyj, ne fürkéssz Hagyj, ne fürkéssz, hiába fáradsz:
van éj,...
» A szemed Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S...
» Az esküvő Szerelmes Esküszöm tenéked, Laura!
esküszöm, hogy nem...
» Ne mondd e szót Ne mondd e szót ki: szerelem.
Ne mondd! Az íze...
» Nézz utánam! Reggel, ha szemed kinyitod, nézz reám,
és nézz...
» Gyűlöllek Gyűlöllek téged – s ez a gyűlölet
azé, ki alul...
» Feleselő Tudod, hogy mi a szerelem?
- hogy vele igen -...
» Idomítgató Szelíd szerettem volna lenni,
mint margaréták...
» Várok rád Várok rád tereken, utcán,
a megbeszélt...
» Én régi mátkám Csupa rom és romlás a multunk
S te voltál...
|