|
Fájó, nehéz az olyan szerelem,
amit nemcsak a nyers élvezet éltet:
melynek kevés, ha a test meztelen,
s fogasra dobva kinn marad a lélek.
Érzékeink, sorsunk s az értelem
vívtak, ölelkeztek, húsunkba téptek,
bőrünk agyunk, tudatunk részegen
habzsolta, tervezte is azt, mit érzett.
Szerelme, sorsa volt egy nemzedéknek
a láz, - a harc, rajongás, fegyelem,
s egymást örökké felcserélve égtek
a cél, gyönyör; a csók, történelem,
- hogy mindkettő ebbe majd belevérzett:
s vív, sír bennünk - s én Veled, Te velem.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Féltés
A bezárt Danaét érctorony és acél-
Závárok s...
» A költő
Pennámat mérges nyíllá már nem faragom
Odavan...
» XIII. szonett
Bár magadé volnál! de az, szerelmem,
Addig...
» Sirhatnék
Sírhatnék... Élted késő alkonyatán
Gonoszul...
» Idomítgató
Szelíd szerettem volna lenni,
mint margaréták...
» Vak szerelem
Nem leány, nem is menyecske,
Kit szivem...
» Én régi mátkám
Csupa rom és romlás a multunk
S te voltál...
» Rólad beszélek mindig
A teremtés sötét barázdái fájnak
énbennem s Te...
|
