|
Fájó, nehéz az olyan szerelem,
amit nemcsak a nyers élvezet éltet:
melynek kevés, ha a test meztelen,
s fogasra dobva kinn marad a lélek.
Érzékeink, sorsunk s az értelem
vívtak, ölelkeztek, húsunkba téptek,
bőrünk agyunk, tudatunk részegen
habzsolta, tervezte is azt, mit érzett.
Szerelme, sorsa volt egy nemzedéknek
a láz, - a harc, rajongás, fegyelem,
s egymást örökké felcserélve égtek
a cél, gyönyör; a csók, történelem,
- hogy mindkettő ebbe majd belevérzett:
s vív, sír bennünk - s én Veled, Te velem.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» A szemed
Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S...
» Haragban
Ráztál is, mint csörgőt a gyermek,
óvtál is,...
» Én a szívemet...
Én a szívemet szétszakítottam:
ahány darabja,...
» Idomítgató
Szelíd szerettem volna lenni,
mint margaréták...
» Álmoddal mértél
Te bennem szörnyeteget látsz, én benned
nem...
» Rólad beszélek mindig
A teremtés sötét barázdái fájnak
énbennem s Te...
» A költő
Pennámat mérges nyíllá már nem faragom
Odavan...
» Én régi mátkám
Csupa rom és romlás a multunk
S te voltál...
|
