|
Sírhatnék... Élted késő alkonyatán
Gonoszul megcsúfolt a sátán,
Mulandó bájak hervadt asszonya.
Oh, fájó, szívbe markoló csoda:
Te megáldott egy boldog nászban,
Tört liliom özvegy gyászban,
Bús csendjében egy fülledt őszi éjnek,
A gonosz odalökött egy hivének,
Aki megrugdos...
Menj, menj, tűnj az árnyba,
Magas fészeknek szomorú leánya,
Vágyban didergő könnyes asszony-állat.
Most értelek csak, hamleti búbánat:
Láp gőze fekszi meg az őszi tájat,
Egy ragyogó szép életképet
Torzít el béna szenvedélyed,
Oh bús, siralmas banya-szerelem.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Feleselő
Tudod, hogy mi a szerelem?
- hogy vele igen -...
» Rólad beszélek mindig
A teremtés sötét barázdái fájnak
énbennem s Te...
» XIII. szonett
Bár magadé volnál! de az, szerelmem,
Addig...
» A szemed
Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S...
» Álmoddal mértél
Te bennem szörnyeteget látsz, én benned
nem...
» Várok rád
Várok rád tereken, utcán,
a megbeszélt...
» Hagyj, ne fürkéssz
Hagyj, ne fürkéssz, hiába fáradsz:
van éj,...
» Gyűlöllek
Gyűlöllek téged – s ez a gyűlölet
azé, ki alul...
|
