|
A Gondolkodó guggol forró üstök
lábánál és füst gomolyog, korom.
Hiába úsztunk átlátszó folyókban,
feketék leszünk mind e hajnalon,
a gyermek-száj hiába szól: igazság,
– a lehellettől a száj feketébb –
magunkban hordjuk s halljuk sustorogni
a kátrány és a szén üdvözletét,
mint a megütött pohár, éjszakáink
cseréppé törtek szét, de mindegyik
hajós az idő kövér ár-apályán
kóstolgatja már a tűz ízeit –
ó, nézz az órák cirkusz-szövetén át:
villám harsog július délután,
az alázatos széna is kigyullad,
pitypangot fú szerte egy kisleány
s a hó zuhog újra, ha szerecsen
nappalaimban hasad kerek napja
s melled rézfényű csillaga dereng.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Tűnődve, egyedül..
Tűnődve, egyedül rovom a rétek
magányát, lassú...
» Szerelem
Csak átcsúszott rajtad, tegnap még nem volt s...
» Decrescendo
Szonettek, lányai a fáradt örömeknek,
Óh élő...
» Ha nem szerelmet
Ha nem szerelmet, akkor hát mit érzek?
És ha...
» Rejtettelek
Rejtettelek sokáig,
mint lassan ért gyümölcsét
...
» Tegnap anyám előtt dicsértelek
Bocsáss meg érte, nem bírtam tovább,
hogy ne...
» Első hó
A pelyhes áll,
Szép urfinál
Oly édes...
» Tükrök törvénye
Hogy a mi lelkünk szépítő tükör,
Egymást...
» Nagyon közelbe kerültünk
Kezdetben tán nem is hevültünk
S mégis:
Szép,...
|
