|
A kormos égből lágy fehérség
szitálja le ezüst porát.
Dideregve járok ablakodnál
a hófehér nagy úton át.
S amint megyek itt éji órán,
lépésem mégse hallható,
mert zsongva, súgva és zenélve
halkan szitál alá a hó.
S körülvesz engem zordon árnyat
egy hófehér szelíd világ:
angyalpárnáknak tollpihéje,
zengő, szelíd melódiák,
habpárna selymén szunnyadó arc,
mint angyalok fényszárnya ó,
minek szelíded altatóul
halkan zenél a tiszta hó.
Oly mély a csend, a város alszik,
mind járjatok lábujjhegyen!
Pihék, zenéljetek ti néki,
hogy álma rózsásabb legyen.
Egy hófehér hálószobává
változz át csöndes utca, ó!
Fehér rózsákként hullj az éjben
reá, te szálló, tiszta hó!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» XVIII. szonett
Mondjam: társad, másod a nyári nap?
Te...
» Napfény és szerelem
Fehér felhőcsapat vonul nyugatra,
a nedves égre...
» A tavasz
A tavasz rózsás keblét kitárva,
Száll alá...
» Szeptember végén
Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még...
» A szerető ohajtása
Mint a gyenge virág haldokló fára fonódik,
S...
» Tükrök törvénye
Hogy a mi lelkünk szépítő tükör,
Egymást...
» Az halál- és Kupídóról
Bészállván az Halál némelly fogadóba s...
» A szerelmesek Holdja
Makulátlan az ég
S ragyognia kéne a Holdnak.
De...
» Korán jöttem ide
Későn jött az az asszony,
Aki néz, akit...
» Lázban
Kit rég kerülnek a szerelmes álmok:
Szerelmes...
» Így volna szép
Gyakorta érzek
Olyan különös
Kimondhatatlan
Va...
» A kedveshez
Emeld szived a csillagok fölé:
Szunyogdöngés...
|
