|
A kormos égből lágy fehérség
szitálja le ezüst porát.
Dideregve járok ablakodnál
a hófehér nagy úton át.
S amint megyek itt éji órán,
lépésem mégse hallható,
mert zsongva, súgva és zenélve
halkan szitál alá a hó.
S körülvesz engem zordon árnyat
egy hófehér szelíd világ:
angyalpárnáknak tollpihéje,
zengő, szelíd melódiák,
habpárna selymén szunnyadó arc,
mint angyalok fényszárnya ó,
minek szelíded altatóul
halkan zenél a tiszta hó.
Oly mély a csend, a város alszik,
mind járjatok lábujjhegyen!
Pihék, zenéljetek ti néki,
hogy álma rózsásabb legyen.
Egy hófehér hálószobává
változz át csöndes utca, ó!
Fehér rózsákként hullj az éjben
reá, te szálló, tiszta hó!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Ha nem szerelmet
Ha nem szerelmet, akkor hát mit érzek?
És ha...
» Szerelem
A hold a tárnák fenekére is lezöldül
És...
» A hatodik szonett
Mikor - egy éve - rajtad csüggni kezdtem
túl...
» Szerelem és bor
Tudod-e, jó pajtás! miben áll boldogság?
Vagy...
» Szeptember végén
Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még...
» Ne menj el
Ne menj el, míg tőlem engedélyt nem kérsz,...
» Kopogtatás nélkül
Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz...
» Lázban
Kit rég kerülnek a szerelmes álmok:
Szerelmes...
» Ha ősz leszel s öreg
Ha ősz leszel s öreg, s lehúz az álom,
s a...
» Tűz és viz
Egy tűz van csak erős, és egy víz árja...
» Decrescendo
Szonettek, lányai a fáradt örömeknek,
Óh élő...
» Babona, varázs
Nem szánom én az ostobát,
kinek üres a mennyek...
|
