|
A kormos égből lágy fehérség
szitálja le ezüst porát.
Dideregve járok ablakodnál
a hófehér nagy úton át.
S amint megyek itt éji órán,
lépésem mégse hallható,
mert zsongva, súgva és zenélve
halkan szitál alá a hó.
S körülvesz engem zordon árnyat
egy hófehér szelíd világ:
angyalpárnáknak tollpihéje,
zengő, szelíd melódiák,
habpárna selymén szunnyadó arc,
mint angyalok fényszárnya ó,
minek szelíded altatóul
halkan zenél a tiszta hó.
Oly mély a csend, a város alszik,
mind járjatok lábujjhegyen!
Pihék, zenéljetek ti néki,
hogy álma rózsásabb legyen.
Egy hófehér hálószobává
változz át csöndes utca, ó!
Fehér rózsákként hullj az éjben
reá, te szálló, tiszta hó!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Ne menj el
Ne menj el, míg tőlem engedélyt nem kérsz,...
» Szerelem
A hold a tárnák fenekére is lezöldül
És...
» Szeptember végén
Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még...
» Korán jöttem ide
Későn jött az az asszony,
Aki néz, akit...
» Az én szemeim
Az én szemeim vének és vakok,
a te szemeddel...
» Csalóka álom
Harmatos fűben gyöngyöt láttam,
Álmomban újra...
» A szerető ohajtása
Mint a gyenge virág haldokló fára fonódik,
S...
» Szerelem
Már oly édes, oly vonzó, zsongató
volt egy-egy...
» Az halál- és Kupídóról
Bészállván az Halál némelly fogadóba s...
» Ha ősz leszel s öreg
Ha ősz leszel s öreg, s lehúz az álom,
s a...
» Kupídó
Én balgatag nevettem
A kézives Kupídót:
E kis...
» Rád gondolok
Rád gondolok! - Úgy indázlak közül
gondolattal,...
|
