|
A kormos égből lágy fehérség
szitálja le ezüst porát.
Dideregve járok ablakodnál
a hófehér nagy úton át.
S amint megyek itt éji órán,
lépésem mégse hallható,
mert zsongva, súgva és zenélve
halkan szitál alá a hó.
S körülvesz engem zordon árnyat
egy hófehér szelíd világ:
angyalpárnáknak tollpihéje,
zengő, szelíd melódiák,
habpárna selymén szunnyadó arc,
mint angyalok fényszárnya ó,
minek szelíded altatóul
halkan zenél a tiszta hó.
Oly mély a csend, a város alszik,
mind járjatok lábujjhegyen!
Pihék, zenéljetek ti néki,
hogy álma rózsásabb legyen.
Egy hófehér hálószobává
változz át csöndes utca, ó!
Fehér rózsákként hullj az éjben
reá, te szálló, tiszta hó!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Így volna szép
Gyakorta érzek
Olyan különös
Kimondhatatlan
Va...
» A hatodik szonett
Mikor - egy éve - rajtad csüggni kezdtem
túl...
» Tűz és viz
Egy tűz van csak erős, és egy víz árja...
» Szerelem
Csak átcsúszott rajtad, tegnap még nem volt s...
» Nem dicsőség...
Nem dicsőség, amiért epedve
Nyújtja szomjas...
» Tudjátok-e
Tudjátok-e, a szerelem mit ér,
s hogy...
» Szeptember végén
Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még...
» Szerelem és bor
Tudod-e, jó pajtás! miben áll boldogság?
Vagy...
» Tükrök törvénye
Hogy a mi lelkünk szépítő tükör,
Egymást...
» Babona, varázs
Nem szánom én az ostobát,
kinek üres a mennyek...
» Álmatlan éjjen
Benn a szivben valaki kalapál;
Vékony vésővel...
» Az Ezeregyéjszaka meséiből
Ó, jaj, szegény pilláim álma elveszett,
Add...
|
