|
A kormos égből lágy fehérség
szitálja le ezüst porát.
Dideregve járok ablakodnál
a hófehér nagy úton át.
S amint megyek itt éji órán,
lépésem mégse hallható,
mert zsongva, súgva és zenélve
halkan szitál alá a hó.
S körülvesz engem zordon árnyat
egy hófehér szelíd világ:
angyalpárnáknak tollpihéje,
zengő, szelíd melódiák,
habpárna selymén szunnyadó arc,
mint angyalok fényszárnya ó,
minek szelíded altatóul
halkan zenél a tiszta hó.
Oly mély a csend, a város alszik,
mind járjatok lábujjhegyen!
Pihék, zenéljetek ti néki,
hogy álma rózsásabb legyen.
Egy hófehér hálószobává
változz át csöndes utca, ó!
Fehér rózsákként hullj az éjben
reá, te szálló, tiszta hó!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» A hatodik szonett
Mikor - egy éve - rajtad csüggni kezdtem
túl...
» 21. portugál szonett - Mondd újra
Mondd, újra mondd, és még egyszer - s...
» A szerető ohajtása
Mint a gyenge virág haldokló fára fonódik,
S...
» Rejtettelek
Rejtettelek sokáig,
mint lassan ért gyümölcsét
...
» Sötét és fényes szerelem
A Gondolkodó guggol forró üstök
lábánál és füst...
» Tükrök törvénye
Hogy a mi lelkünk szépítő tükör,
Egymást...
» Könyörgés a kedvesért
Te segítsd, Uram
bocsásd meg érte szívem...
» Asztmás vasárnap
A környéken harmonika,
koronként könnyel...
» Csók
Mikor fölnyíló ajkaidnak
virágos ösvényein...
» Szerelem és bor
Tudod-e, jó pajtás! miben áll boldogság?
Vagy...
» Szerelem nélkül
Élni mit ér, mi öröm van arany Szerelem tüze...
» Szerelem
A hold a tárnák fenekére is lezöldül
És...
|
