Három fekete asszony

Három fekete asszony
Tépi a lelkemet,
Hogy sír felé hervasszon,
Mert egyik sem szeret.

Sötétek, mint a bánat
S nézik csodálkozón,
Hogy rajtuk vágyó számat
Véresre csókolom.

Arcuk hideg. Nem érzik
Tűzem, mely vágyra bir;
Sebzett testük se vérzik,
Fájó szivük se sir.

Három fekete asszony
Jár mindenütt velem,
Az ő álmukat alszom
S életük: életem.

Előttem ők repülnek:
Sötét galamb-fogat;
Ágyam szélére ülnek
És nézik arcomat.

És nem tudják: szememben
Mi az, mi úgy ragyog?
Mi bús van életemben?
Koldus miért vagyok?

Nem értik: férfi-testnek
Mért kell vonaglani,
Ha árnyán őszi estnek
Hozzáért valami.

Egy forró szoknya-hullám...
Szó, mely sziven szorít...
Arcom hogy elborúl, lám,
Könnyem hogy elborít.

Három fekete asszony
Szivrontást ünnepel
És hajnali kakas-szón
Kacagva tünnek el.