|
Kegyetlen bánat marja meg szivét,
Mosolygó, mély szemét apassza, törje,
Dús bronzhaját a vágy cibálja szét,
Lelkét sorvasztó forróság gyötörje,
Ajkát a kín harapja össze, még
Imás, kulcsolt kezét is ejtse ölbe!
Magányos éj gázolja át eszét
És jajgató szerelmi őrületben
Az én nevem sikítsa vad beszéd:
Ó, hívjon akkor, hívjon engem, engem!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Amióta
Amióta megláttalak,
Szebben süt a nap le...
» Utolsó szonett
Bár volnék, mint te, Csillag, oly örök –
nem a...
» Szomorú indulat
Mi kesergő sok gondolat
Terheli bús fejemet?
Sé...
» Hazugság szerelme
Ha látom hogy nyugodt alakod únva lebben
te...
|
