|
Kegyetlen bánat marja meg szivét,
Mosolygó, mély szemét apassza, törje,
Dús bronzhaját a vágy cibálja szét,
Lelkét sorvasztó forróság gyötörje,
Ajkát a kín harapja össze, még
Imás, kulcsolt kezét is ejtse ölbe!
Magányos éj gázolja át eszét
És jajgató szerelmi őrületben
Az én nevem sikítsa vad beszéd:
Ó, hívjon akkor, hívjon engem, engem!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Üdvöm
Csak ne volnál olyan dacos,
Csak több szived...
» Minek tépted össze az én hű szivemet!...
Minek tépted össze az én hű szivemet!
Minek...
» Nézlek
1.
Nézlek - csak az isten tudja,
Hogy mi...
» Légy vidám...
"Légy vidám, kétségbeesve;
Maradj büszke,...
|
