|
Hegytetőre szállok kedvesemmel.
Szárnyaink vannak.
Ölelem derekát.
Már itt sem érzem a nagy összefüggést,
megszüntem a porszem-milliárd
egyetlen porszeme lenni,
aki forgószelekben forog
s lehull.
Nem érzem a világ-nagyság
iszonyú súlyát vállamon:
a csillag-titkok, csillag-dalok,
fogamzás, keletkezés, halál:
nem érdekelnek.
Megnőtt az életem.
Minden eltörpült.
Szeretek: én vagyok fontos és ő.
Töprengés nélkül éljük az édes törvényeket.
Fehérek vagyunk,
tiszták és ostobák, mint az ostya.
Lengő szakállú, öreg szikár pap
mutat fel minket a hegytetőn:
Íme, a szentség! Térdrehullni!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Korszerűtlen ének
Tudom: ma zengőn szerelemről szólni
bűn s talán...
» Bankó lánya
Ment ügetve sötét arcczal,
Csak előre...
» Nekem nem kell a' valóság...
Nekem nem kell a' valóság: -
Virágit...
» Kezem a kezedben
Hallod? Ez az a szél
mely kitépi a fák...
» Szerelem
Hadd nézzem édes arcodat,
a szigorút, a...
» Igy is, úgy is
Elhagytál, elmentél,
Miért hagytál itten?
Elhag...
» F. E. kisasszony emlékkönyvébe
Amit vágyad kivánt,
Reményed esdve kért,
Megadt...
» Három hangra
Három szerelem az életem.
Semmim sincs ezen...
» Szerelmes vers
Állnék vigyázba érted, mint a fenyvesek,
S nem...
» Ősz
Ősz, hervadás, ború. — A szürke égen
Szomorú...
» Szerelem
Messze, a kéklő üveghegyeken
él egy madár, a...
» November
Mikor virágra sehol se lelek:
A bús november az...
|
