A Zalán futásából
Hajló fényében ragyogott már a lefutó nap,
Minden fűszálon gyönyör és báj lenge, de Hajna
Mind csak Etét keresé, földet s eget űzve szemével
S ég, föld szívének Ete nélkül nem vala kellő…
Meg ne sebezzétek könnyű kis lábait, átkos
Tüskék s rút kórók! ti hajoljatok, ifjú virágok
S gyenge füvek deli Hajna piros talpának alája!
Folyj lassan, Bodrog, fövenyágyad csendes ölében!
Hajna kebelét, mely szebb a reggeli hónál,
Meg ne zavard a leányt, mikor a deli hősfira gondol,
És minden mást messze felejt! S ó, tiszta sugár te,
Mely csillogva leszállsz az egeknek fénykebeléből,
A hév nap tüzes arcáról, te is el ne sötétítsd
Hajna szelíd kebelét, mely szebb a reggeli hónál,
Szebb a hattyúnál, s mint hajnal csillaga, oly szép;
Hagyd gyengén hajadon képét, piros ajkai díszét,
Hogy mikor őt a hő meglátja, elandalodólag
Lásson együtt minden, gyönyörű szeretője alakján,
Hogy minden bajait kedves láttára felejtse,
S érte akármely bajt ne remegjen venni magára!...
Csendesen és folyvást megyen a hab, Hajna közelget,
Majd a parton eláll, s így szól a vízbe lenézvén:
„Csendes özön, képem mellett csillogva kerengő,
Jő meg megy, maradás nélkül, szép habzatod: ó, bár
A Tisza mélyéhez vinné el képemet, ottan
Látná Und ékes fia és megörülne; talán ha
Látná, mint epedek, meg kezdene szánni magában,
S jőne serényebben, mint jő; de gonosz vagy, özönvíz,
Képemet egyhelyben hagyod elbágyadva, remegve,
S kissel alább lengő fűszált és parti virágot,
Bokrokat és fákat mutogatsz a kékes egeknek.
Csak menj hát, majd elközelít a hadzavaró hős,
Szép gyönyörűségem, s megnyugtat erős kebelében…”
Eközben leveté lágyan-szőtt lepleit, íját,
S messze kitűnt delin és pusztán a déli sugárként.
Hogy csendes Bodrogba leszállt, még gömbölyű térde
Látszék a habból, mely azt fodrodva keríté,
S hajnalként futa gyors pirulás deli teste fehérén,
Szálla tovább, s már a hullám tele combjait éré,
Pajkosan ellebegett hajló ágyéka körül is,
S most sugár derekát. Ekkor meghajla kezével
A deli lány, s szép kis tenyerét lemerítve szelíden
A siető habokat képére, nyakára locsolta.
Megbomlott haja és szabados fürtökben omolt el
Tündöklő vállán, karján és a kerek emlőn,
Mely mint egy fakadó bimbó kipirula középett…
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» A vak szerelem Phryne az ég havánál
Fejérbb alakkal...
» Sugarak érett kalászaival Mint százkezü szél a riadozó
vetéseket...
» Megbocsátod-é? Szél vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy port...
» Ó, szép szemek Ó szép szemek, elnézve síri színem
- mely...
» Sugár Hogy bomlanak, hogy hullanak
a fésük és gyürüs...
» Lucy Átéltem egy vad szenvedélyt,
most hadd meséljem...
» Visszatérés A mesék országából jöttem,
Cipőmön a por még...
» Te sem vagy fehérebb Érzem halántékom
kék ütőerének
ugrálását,...
» Örökzöld Agyagból vétetett,
mondd ki a nevedet,
...
» Fiatal férfi mondja Ő nagylány volt s csinos - én meg pöttöm...
» Te: meleg száj... Te: meleg száj.
Te: meleg szem.
Ha fázom:
Nála...
» Úgy tudlak Téged Nem rejtőzhetsz el már előlem,
nem menekülhetsz....
» Délelőtt Szeretem ezt a szürke szoknyád.
Vedd fel...
» Szerelemben a szerelem Ámor, fehérré s vörössé ne tedd
a gyönyöreimet
...
» Szigeti emlék Csókolóztam a Margitszigeten,
Ó, drága,...
» Hulló szerelmek nyugosznak /Gizihez/
Hazaérsz. Messziről…
A hazavárás...
» Augusztusi ég alatt Emlékszel még az augusztusi égbolt
Tüzeire? - a...
» Tubarózsák Ha majd a gyászos elmulásnak
Örök homálya rám...
|