|
A hangszórókat kezdik leszerelni
a költők; hangjuk emberi
közelségből kezd felremegni,
s ha megszólalnak, már az ember
leheletüket érezi.
Jöjjetek közel, szólítsatok néven,
csak egyenként beszélgetve elébb.
Nem hangzik messze, de könnyebben ér el
a szívünk mélyére a halk beszéd:
a szerelem is egypár halk igével
remeg fel, amikor legjobban ég;
minden igaz szót megfontolva érlel,
csendesen mond ki az emberiség.
Sokan kiáltoznak, s ha arra vágytok,
hogy hallatsszon a hangotok,
ti ne úgy legyetek hallhatóvá, hogy
a lármán túlharsogjatok:
- hajoljatok az emberek arcához,
s közelről, halkan szóljatok.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Sorsunk
Szertebolygó árnyak vagyunk,
Mind, kik itt a...
» Meddig szerelem?
Én nem voltam akkor én.
Mégis, hová lett száz...
» Csak én
Az út, amelyen hozzám jöttél,
lábad nyomát nem...
» Koldus
Örökre látlak szépség-verte szemmel
- Ó bús...
» Hogyne szeretnélek
Ha nevet egyik szem, vagy könnyektől ázik,
Szint...
» Álmomban
Álmomban, Kedves, hosszú folyosókon
kétségbeesve...
» Maradjon ez...
Maradjon ez sejtelemnek,
Fél igaznak, fél...
» Bársonyodba öltözöm
Megismerem, ha rám hull az árnyék,
Ha mögöttem...
» Óh szív! Nyugodj!
Fegyverben réved fönn a téli ég,
kemény a menny...
» Fehér rózsatő virága
Szívem sír utánad szüntelen,
szemem könnytől...
|
