|
Én nem voltam akkor én.
Mégis, hová lett száz romboló éjszakám s megmosolygása annak ami van?
- Valami csendet parancsolt és csendet tertemtett agyam lázadó sikátoraiban.
És nem mosolyogtam azon, hogy szembenülünk
És hogy most kék szem, zöld ruha, keskeny kéz s ibolyacsokor delejez s hogy akarok aludni
S hogy állunk, állunk, amig úgy érzem hogy repülünk
S hogy a gondolhatlanul nagy és keringő világról s életeiről s üzleteiről mit sem akarok tudni
És azon, hogy tudom, hogy most valahova, másfelé gondolsz -
S hogy mégis reszketve, remegve fognám a percet
S hogy megöregszünk sápadtra vál, távolodik, semmibe vész ami ma a szivembe metszett -
S hogy a jövő szörnyű csapásokat nekünk is tart és hordoz...
Hogy nem mosolyogtam akkor ezeken!
Hogy megtagadva, elfelejtve régi-régi énem: születtem újra! -
Hogy lehetett? És hányszor fog még lehetni?
És meddig kell okulnom, s alázkodnom s vigasztalódnom, míg mondhatom: a tanulásnak vége
És nyugodt és isteni életemet élem...
Meddig?... Meddig?
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» F. E. kisasszony emlékkönyvébe
Amit vágyad kivánt,
Reményed esdve kért,
Megadt...
» Tündérmenet
A tücsök cirregve fölneszel.
Testem hűs álmokat...
» A szerelmes szemek
Ah, ne vesd rám két villám szemedet
Oly hasgató...
» Dal
Együtt összhang s szerelem
Lelkeden és...
» Vágyakozás a jelenre
Egy bizonyos pillanatban azt gondolta a...
» Fehérfüggönyös szoba
Az elsötétülő szobák
Lázas, mély bánatát ki...
» Vallomás
Vagyok, mert szeretlek. Hallod? Szeretlek!
S...
» Milyen régen
Milyen régen meghaltál már
Reményimnek,...
|
