|
Én nem voltam akkor én.
Mégis, hová lett száz romboló éjszakám s megmosolygása annak ami van?
- Valami csendet parancsolt és csendet tertemtett agyam lázadó sikátoraiban.
És nem mosolyogtam azon, hogy szembenülünk
És hogy most kék szem, zöld ruha, keskeny kéz s ibolyacsokor delejez s hogy akarok aludni
S hogy állunk, állunk, amig úgy érzem hogy repülünk
S hogy a gondolhatlanul nagy és keringő világról s életeiről s üzleteiről mit sem akarok tudni
És azon, hogy tudom, hogy most valahova, másfelé gondolsz -
S hogy mégis reszketve, remegve fognám a percet
S hogy megöregszünk sápadtra vál, távolodik, semmibe vész ami ma a szivembe metszett -
S hogy a jövő szörnyű csapásokat nekünk is tart és hordoz...
Hogy nem mosolyogtam akkor ezeken!
Hogy megtagadva, elfelejtve régi-régi énem: születtem újra! -
Hogy lehetett? És hányszor fog még lehetni?
És meddig kell okulnom, s alázkodnom s vigasztalódnom, míg mondhatom: a tanulásnak vége
És nyugodt és isteni életemet élem...
Meddig?... Meddig?
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» E holdas szépnek...
E holdas szépnek
története nincsen,
eredendő,...
» A rovás
"Kimozdult a kapufélfa, Bandi te!
Mi vágta föl...
» A visszajáró májusok
Minden úgy igaz, ahogy régen:
Vannak visszajáró...
» Jelentés összefutásról
telefon: teénte máris indulj máris
csupáncsak-ha...
» A mindenség szerelme
Kezdetben volt a csönd, és nem tudta még,
hogy...
» Szeretlek
Szeretlek,
mert sikoltnom kell, és visszhangra...
» A szerelmes
Hah kié vagy most, ki csak értem égél,
Életem,...
» Köznépi-Dal
Jaj rózsám be szeretlek, ki sem mondhatom!
Sem...
|
