|
Szertebolygó árnyak vagyunk,
Mind, kik itt a földön élünk,
És a sorsnak vad szeszélye
Gúnyolódva játszik vélünk.
Égi szikrát olt szívünkbe,
Melynek tüze perzsel, éget
Úgy szeretnők átölelni
Az egész nagy Mindenséget!
Szárnyakat rak álmainkra,
Vágyainkat fölcsigázza.
Úgy, hogy szinte elsorvaszt az
Örök szomjúságnak láza!...
S majd ha egykor alkonytájban
Az utunkra visszanézünk,
És a sárga lomb közt járva
Azt kérdezzük, el mit értünk?
Akkor látjuk, hogy meddő volt
Minden álmunk, küszködésünk,
S csak a sorsunk vad szeszélye
Játszott gúnyolódva vélünk!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Hogy lehet
Hogy lehet Valakit ennyire szeretni?
Hogy lehet...
» Játék
Gyerekké tudnék lenni újra!
Játsznánk a földre...
» Kis lány dala
Kérdik: miért fedem
Kendőbe szememet,
Mikor...
» A hív Leányka
Az én szerelmesemnek
Természetét be-szívtam.
Mi...
» Napszakokba és szerelembe
Napszakokba és szerelembe
rejti magát a...
» Ha látom arcát...
Ha látom arcát, boldogabb az élet,
reményem él,...
» Behunyt szemekkel
Behunyt szememnek barna kárpitjára
Akarom vagy...
» Egy tubákoló széphez
Mit? Ámor rózsái után,
s az előkelő tulipán,
a...
» Aranypénz-térdű szerető
Aranypénz-térdű szerető,
muzsikás, lángsisakos,
...
|
