|
Szertebolygó árnyak vagyunk,
Mind, kik itt a földön élünk,
És a sorsnak vad szeszélye
Gúnyolódva játszik vélünk.
Égi szikrát olt szívünkbe,
Melynek tüze perzsel, éget
Úgy szeretnők átölelni
Az egész nagy Mindenséget!
Szárnyakat rak álmainkra,
Vágyainkat fölcsigázza.
Úgy, hogy szinte elsorvaszt az
Örök szomjúságnak láza!...
S majd ha egykor alkonytájban
Az utunkra visszanézünk,
És a sárga lomb közt járva
Azt kérdezzük, el mit értünk?
Akkor látjuk, hogy meddő volt
Minden álmunk, küszködésünk,
S csak a sorsunk vad szeszélye
Játszott gúnyolódva vélünk!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Átváltozás
Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf,...
» Korai még a konty nekem
Gyöngécske lány vagyok még,
ijeszt is fű-fa...
» Ah már egyszer engeszteld meg...
Ah már egyszer engeszteld meg
Kőkemény...
» Elment megint
Elment régen.
S én menni, menni hagytam.
Elenge...
» Gyöngysor
Szonett, te drágakő, te antik
Gyöngysor, Reá...
» Nyár
Nyár. Kert. Csönd. Dél.
Ég. Föld. Fák....
» Három hangra
Három szerelem az életem.
Semmim sincs ezen...
» Szerelemdal
Oly áldott a te két kezed,
Hogyha belőle...
» Emlékszel? Mire?
A perc után, a lobbanás után,
a fényszárnyak, a...
|
