Szertebolygó árnyak vagyunk,
Mind, kik itt a földön élünk,
És a sorsnak vad szeszélye
Gúnyolódva játszik vélünk.
Égi szikrát olt szívünkbe,
Melynek tüze perzsel, éget
Úgy szeretnők átölelni
Az egész nagy Mindenséget!
Szárnyakat rak álmainkra,
Vágyainkat fölcsigázza.
Úgy, hogy szinte elsorvaszt az
Örök szomjúságnak láza!...
S majd ha egykor alkonytájban
Az utunkra visszanézünk,
És a sárga lomb közt járva
Azt kérdezzük, el mit értünk?
Akkor látjuk, hogy meddő volt
Minden álmunk, küszködésünk,
S csak a sorsunk vad szeszélye
Játszott gúnyolódva vélünk!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» November Mikor virágra sehol se lelek:
A bús november az...
» Lelkemből szólva Ne kérdezz a szavakról többet, ó, barátom,
A...
» A múzsához Végzetes-vigasztalan halálok
Híradása titkos...
» Bársonyodba öltözöm Megismerem, ha rám hull az árnyék,
Ha mögöttem...
» Csalfa sugár Kis bokor, ne hajts még,
Tél ez, nem...
» Népdal Fenn mosolyg a’ holdvilág,
Fénylik mint...
» Midőn szerelmünk... Midőn szerelmünk nyílni kezdett,
Boldogságunknak...
» Antik szerelem "S megint előlről"
A szeretőm fiús, görög...
» A hold fényében A hold fényében párnára hajtom fejem,
álmatlan...
|