|
Szertebolygó árnyak vagyunk,
Mind, kik itt a földön élünk,
És a sorsnak vad szeszélye
Gúnyolódva játszik vélünk.
Égi szikrát olt szívünkbe,
Melynek tüze perzsel, éget
Úgy szeretnők átölelni
Az egész nagy Mindenséget!
Szárnyakat rak álmainkra,
Vágyainkat fölcsigázza.
Úgy, hogy szinte elsorvaszt az
Örök szomjúságnak láza!...
S majd ha egykor alkonytájban
Az utunkra visszanézünk,
És a sárga lomb közt járva
Azt kérdezzük, el mit értünk?
Akkor látjuk, hogy meddő volt
Minden álmunk, küszködésünk,
S csak a sorsunk vad szeszélye
Játszott gúnyolódva vélünk!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Boldog vagyok...
Boldog vagyok, boldogabb a rózsa
Bársony szirma...
» Hogy Júliára talála, így köszöne neki
Ez világ sem kell már nekem
Nálad nélkül, szép...
» Kialvó csillagok alatt
Kialvóban sugaratok,
sorsom szemei, csillagok!
...
» Koncert
Szemem lehúnyva hallgatom
És föligézem...
» Szivem lázongott...
Szivem lázongott, mint a tenger,
Szélvészes...
» Mese egy leányról
Fényes bálon, farsang volt épen,
Csodáltam meg...
» Tavaszi tüzek láttán
Egy volt szerelem emlékére
Már lábadoznak,...
» Háromsorok
Úgy szeretem az asszonyt és a lányt,
Ha karcsu,...
» Marasztanálak, májusom
Azúr szemed, látom, már messze néz,
sziromhava...
|
