|
Szertebolygó árnyak vagyunk,
Mind, kik itt a földön élünk,
És a sorsnak vad szeszélye
Gúnyolódva játszik vélünk.
Égi szikrát olt szívünkbe,
Melynek tüze perzsel, éget
Úgy szeretnők átölelni
Az egész nagy Mindenséget!
Szárnyakat rak álmainkra,
Vágyainkat fölcsigázza.
Úgy, hogy szinte elsorvaszt az
Örök szomjúságnak láza!...
S majd ha egykor alkonytájban
Az utunkra visszanézünk,
És a sárga lomb közt járva
Azt kérdezzük, el mit értünk?
Akkor látjuk, hogy meddő volt
Minden álmunk, küszködésünk,
S csak a sorsunk vad szeszélye
Játszott gúnyolódva vélünk!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Őszülő erdők rettegése
Őszülő erdők rettegése,
Gyásza van a szivemben,...
» Éji furulyaszó
Árny borul a tájra,
Csillag lép az égre,
A...
» Régi történet
Nincs boldogítóbb mint a szeretet;
De...
» Kosár
Telve kékes ibolya,
Rózsa, szekfű, rozmarin
Ill...
» Ahogy
Nem amit adsz: a szád szétnyíló rése,
nyelved...
» Ha látom, galambom...
Ha látom, galambom,
Kendődet lobogni:
Ugy...
» A néma lomb
Oly lázasan ragyog a lomb
árnyékos mély...
» Évszakok himnusza
Szerelem töri szívemet egyre,
zöld ágakat és...
» Hideg asszony
Ha százszor szép is, nincs igézet
A hideg...
|
