|
Szertebolygó árnyak vagyunk,
Mind, kik itt a földön élünk,
És a sorsnak vad szeszélye
Gúnyolódva játszik vélünk.
Égi szikrát olt szívünkbe,
Melynek tüze perzsel, éget
Úgy szeretnők átölelni
Az egész nagy Mindenséget!
Szárnyakat rak álmainkra,
Vágyainkat fölcsigázza.
Úgy, hogy szinte elsorvaszt az
Örök szomjúságnak láza!...
S majd ha egykor alkonytájban
Az utunkra visszanézünk,
És a sárga lomb közt járva
Azt kérdezzük, el mit értünk?
Akkor látjuk, hogy meddő volt
Minden álmunk, küszködésünk,
S csak a sorsunk vad szeszélye
Játszott gúnyolódva vélünk!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Gyakran jelensz meg álmaimban
Gyakran jelensz meg álmaimban,
Hidegen,...
» Boldogság
Boldog az, ki e világon
Senkit nem szeret,
Élve...
» Vágy
Tavasz van, tavasz van, a tél közepében,
Tavasz...
» Régi történet
Nincs boldogítóbb mint a szeretet;
De...
» Olyan a szerelem
Olyan a szerelem, mint a gyöngyszemű harmat,
ame...
» Kölyökkorom szerelmei
kölyökkorom szerelmei
legelső tán ha Jutka...
» Találkozás...
Amire vártam hosszú éveken:
Találkoztál...
» Pillanat
Volt azért egy pillanat,
ha nem is több...
» A boldogság mi?
A boldogság mi? Önfelejtés,
Örvény fölött...
|
