|
Álmomban, Kedves, hosszú folyosókon
kétségbeesve úgy kerestelek,
mint mennyei üdvét a remete,
mégsem mertem neved kiáltani,
de néha mintha egy-egy fordulónál
feltűntél volna pár pillanatig,
fejed körül tüzes kígyók sziszegtek
és fényük megvakította szemem.
Aztán sötét lett és te messze tűntél
s én makacsul rohantam csak utánad,
szívem kalapált, kivert a verejték -
sehol, soha utol nem értelek.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Egy gondolat
Ha nyugodt homlokomra néha
Árnyat vet egy bús...
» A szív
Nézted már a Szent-Anna tó vizét?
Milyen...
» Céliához
Szemed ha csak koccint reám,
téged köszönt...
» Tea
Az asztalomon arany szegélyű csésze.
Gőzök...
» Kései vallomás
Uram, hallgasd meg könnyes asszonyod
kései,...
|
