|
Álmomban, Kedves, hosszú folyosókon
kétségbeesve úgy kerestelek,
mint mennyei üdvét a remete,
mégsem mertem neved kiáltani,
de néha mintha egy-egy fordulónál
feltűntél volna pár pillanatig,
fejed körül tüzes kígyók sziszegtek
és fényük megvakította szemem.
Aztán sötét lett és te messze tűntél
s én makacsul rohantam csak utánad,
szívem kalapált, kivert a verejték -
sehol, soha utol nem értelek.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Magyar költő a XVI. században
Hajnalban a mezők füve harmatozik;
nap kél;...
» A jegyes éneke
Uram, ölelj magadhoz engem.
Ma valami sír a...
» Kit egy szép leány nevével szerzett
Siralmas nékem idegen földen
Már...
» Losonczi Anna nevére
Lelkemet szállotta meg nagy keserűség,
Csak...
» Sakk-matt
Kis kertilócán, vadszőlős ereszbe'
Kései...
|
