|
Fegyverben réved fönn a téli ég,
kemény a menny és vándor a vidék,
halkul a hó, megáll az elmenő,
lehellete a lobbant keszkenő.
Hol is vagyok? Egy szalmaszál nagyon
helyezkedik a csontozott uton;
kis, száraz nemzet; izgágán szuszog,
zuzódik, zizzen, izzad és buzog.
De fönn a hegyen ágyat bont a köd,
mint egykor melléd: mellé leülök.
Bajos szél jaját csendben hallgatom,
csak hulló hajam repes vállamon.
Óh szív! nyugodj! Vad boróka hegyén
szerelem szólal, incseleg felém,
pirkadó madár, karcsu, koronás,
de áttetsző, mint minden látomás.
1928 vége
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Hadd maradjon sejtelemnek...
Hadd maradjon kimondatlan
A szó, mely ajkamon...
» Azt mondod...
Azt mondod: egy őrangyalt ád az Isten
Minden...
» Vágy
Királyi kertben liliom sóhajtoz.
Felhő...
» Szerelem édene
Eszemadta kisleánya, gyöngyalak,
Hej, mióta...
» Oly szép, mikor…
Oly szép, mikor bús, hosszu éjszakára
A...
» Három napja
Három napja szivemen
hintázik a szerelem,
hintá...
» Virágok beszélgetése
Külön indákon tekeregve bús virág voltam, bús...
» A boldog
Bírlak-e, vagy csábúlt szemeim játéka im e...
» Amornak fáklája
Amornak fáklája,
Szerelem' példája,
Hivségnek...
» A szerelemhez
Psyche bíbor kebeléből
Repülj le...
|
