|
Fegyverben réved fönn a téli ég,
kemény a menny és vándor a vidék,
halkul a hó, megáll az elmenő,
lehellete a lobbant keszkenő.
Hol is vagyok? Egy szalmaszál nagyon
helyezkedik a csontozott uton;
kis, száraz nemzet; izgágán szuszog,
zuzódik, zizzen, izzad és buzog.
De fönn a hegyen ágyat bont a köd,
mint egykor melléd: mellé leülök.
Bajos szél jaját csendben hallgatom,
csak hulló hajam repes vállamon.
Óh szív! nyugodj! Vad boróka hegyén
szerelem szólal, incseleg felém,
pirkadó madár, karcsu, koronás,
de áttetsző, mint minden látomás.
1928 vége
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Tatjána levele Anyeginhez
Én írok levelet magának -
Kell több? Nem mond...
» Egy régi nőnek
A múltak májusába
Eljössz-e még velem?
A...
» Antik szerelem
"S megint előlről"
A szeretőm fiús, görög...
» Éjjel az alvó mellett
Éjjel, ha alszol s hallom, hogy lehelsz,
megrémü...
» Ne kérdezd kedvesem
Ne kérdezd, kedvesem, hogy min tűnődöm...
» A hold fényében
A hold fényében párnára hajtom fejem,
álmatlan...
» Merengés
Veszedelmek, veszedelmek!
Mikor hagytok már el...
» A fű a folyó te meg én
A fű, a folyó, te meg én,
szemed a reggel...
» Kocsizó
Ne gondolj mással, csak engem szeress,
Nevess...
» Vallomás
Vagyok, mert szeretlek. Hallod? Szeretlek!
S...
|
