|
Fegyverben réved fönn a téli ég,
kemény a menny és vándor a vidék,
halkul a hó, megáll az elmenő,
lehellete a lobbant keszkenő.
Hol is vagyok? Egy szalmaszál nagyon
helyezkedik a csontozott uton;
kis, száraz nemzet; izgágán szuszog,
zuzódik, zizzen, izzad és buzog.
De fönn a hegyen ágyat bont a köd,
mint egykor melléd: mellé leülök.
Bajos szél jaját csendben hallgatom,
csak hulló hajam repes vállamon.
Óh szív! nyugodj! Vad boróka hegyén
szerelem szólal, incseleg felém,
pirkadó madár, karcsu, koronás,
de áttetsző, mint minden látomás.
1928 vége
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Felgyógyulásomkor
Lázas álmaimban
Angyal szállá hozzám,
Egiektől...
» Hogy lehet
Hogy lehet Valakit ennyire szeretni?
Hogy lehet...
» Nem nevezném egyébnek
Nem nevezném egyébnek a szerelmet,
Ha e helyett...
» Tavaszi tüzek láttán
Egy volt szerelem emlékére
Már lábadoznak,...
» Dal
Amíg te nem szűnsz
Szeretni engem,
A bú is...
» Együgyű szerelmi vallomás
Szeretlek, mint a gyökerét a fa
és mint az...
» Koncert
Szemem lehúnyva hallgatom
És föligézem...
» Játék szerelmesemmel
A környéken harmonika
koronként könnyel...
» Ha tudnám
Ha tudnám, hogy csak egy évet tölthetek,
Szelídl...
» Áldalak búval, vigalommal
Áldalak búval, vigalommal,
féltelek szeretnivaló...
|
