|
Az út, amelyen hozzám jöttél,
lábad nyomát nem őrzi már.
A szomszédasszony rég elfelejtett,
bár ajtajába még kiáll.
Szobámban újra alszik minden,
a vázában már nincs virág,
s kezedre nem vágynak remegve
az ablakban petúniák.
Már nem miattad gyúl vörösre
a fény, mely hozzám becsorog,
s az este omló kék haján már
nem villan fehér mosolyod.
Csak én foglak még néha kézen,
ha nem lát senki, s úgy megyek,
lehunyt szemekkel, álom-szépen,
a csillagok felé veled.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Szerelem
Messze, a kéklő üveghegyeken
él egy madár, a...
» John Andreson, Szivem, John
John Anderson, szivem, John
kezdetben, valaha...
» Ne kérdezd kedvesem
Ne kérdezd, kedvesem, hogy min tűnődöm...
» A szerelem
Mi a földi élet s minden ragyogványa
Nélküled,...
» Vallomás
Vagyok, mert szeretlek. Hallod? Szeretlek!
S...
» Játék szerelmesemmel
A környéken harmonika
koronként könnyel...
» Ma
Ma mindenkinek mindent megbocsátok,
Az...
» Figyelmed és féltésed...
Figyelmed és féltésed üvegbúrát varázsolt
körém,...
» Dalomhoz
Tarka lepkeként dalom
Hogyha útra kél,
Szégyenl...
» Céliához
Szemed ha csak koccint reám,
téged köszönt...
|
