|
Az út, amelyen hozzám jöttél,
lábad nyomát nem őrzi már.
A szomszédasszony rég elfelejtett,
bár ajtajába még kiáll.
Szobámban újra alszik minden,
a vázában már nincs virág,
s kezedre nem vágynak remegve
az ablakban petúniák.
Már nem miattad gyúl vörösre
a fény, mely hozzám becsorog,
s az este omló kék haján már
nem villan fehér mosolyod.
Csak én foglak még néha kézen,
ha nem lát senki, s úgy megyek,
lehunyt szemekkel, álom-szépen,
a csillagok felé veled.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Alkonyatkor
appal az égről bő zuhatagban ömlik a fény.
Éjjel...
» Mese a szerelemről
Hol volt, hol-nem-volt ország
hol-nem-volt...
» Mint virágokon, úgy lépeget
Mint virágokon, úgy lépeget
s mintha röpítené...
» Mi a szerelem?
Mi is a szerelem? Mondd meg te, kedves.
Visszata...
» Amit csinálunk
Oly remek dolog,
amit mi csinálunk:
hőt, havat...
» Egy Csillag nevű ifjacskáról
Csillagom! oh bár ég vólnék mikor égbe...
» Szerelem
N. meghízott, lágy szívében Erosz
Ébresztett...
» Olvadó jégvirág
Valami nagy, elérhetetlen szerelem
ködlik a...
» Virágének
Megyek utánad,
jössz utánam,
csupasz a...
» Népdal
Fenn mosolyg a’ holdvilág,
Fénylik mint...
|
