|
Az út, amelyen hozzám jöttél,
lábad nyomát nem őrzi már.
A szomszédasszony rég elfelejtett,
bár ajtajába még kiáll.
Szobámban újra alszik minden,
a vázában már nincs virág,
s kezedre nem vágynak remegve
az ablakban petúniák.
Már nem miattad gyúl vörösre
a fény, mely hozzám becsorog,
s az este omló kék haján már
nem villan fehér mosolyod.
Csak én foglak még néha kézen,
ha nem lát senki, s úgy megyek,
lehunyt szemekkel, álom-szépen,
a csillagok felé veled.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Kezek beszéde
A kezünk titkos beszédét érted-e?
Hogy vallanak...
» Egy Csillag nevű ifjacskáról
Csillagom! oh bár ég vólnék mikor égbe...
» Szerelem
Szerelem...
Te bűvös arcú tündér!
Kinek...
» Egy gondolat
Ha nyugodt homlokomra néha
Árnyat vet egy bús...
» Csodák
Felötlik,
valami piros, kékes délibáb,
s...
» Csak ez
A sötétben
megütsz valakit, aki szeret,
megüt...
» A holdkóros apród története
A hold, az alma-báju bolygó
- Mondják -...
» A szökevény Kupídó
Kis Kupídót kell keresnem,
Ha ki látta, mondja...
» Első szerelem
Mint est homályán csermely tükörében
A...
» Édes érzés
Édes érzés a szeretet,
Mely nyilával...
|
