|
Az út, amelyen hozzám jöttél,
lábad nyomát nem őrzi már.
A szomszédasszony rég elfelejtett,
bár ajtajába még kiáll.
Szobámban újra alszik minden,
a vázában már nincs virág,
s kezedre nem vágynak remegve
az ablakban petúniák.
Már nem miattad gyúl vörösre
a fény, mely hozzám becsorog,
s az este omló kék haján már
nem villan fehér mosolyod.
Csak én foglak még néha kézen,
ha nem lát senki, s úgy megyek,
lehunyt szemekkel, álom-szépen,
a csillagok felé veled.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Kosár
Telve kékes ibolya,
Rózsa, szekfű, rozmarin
Ill...
» Szórakozott szerelmes.
Szerelmes ifjú, hő szivével
Mindég csak ott,...
» Szerelem és barátság
A szerelem, Lidikém, ollyan, mint reggel az...
» Csipkerózsa
A vártoronyban szűzi csend,
A pergő rokka...
» Mesélgetek az erdőmnek
Te még nem vártál. Korán jöttem.
Nincs még...
» Két boldog ember
Üde harangszó simul az erdőn:
Vig kacagása...
» A visszajáró májusok
Minden úgy igaz, ahogy régen:
Vannak visszajáró...
» Vers III.
És én még várok. Várok. Hisz ma még
A rádvárás...
» Vallomás
Mi ketten egymást meg nem értjük,
Nagyon...
» Levél
Ha ez a levelem megérkezik,
Édesem, gondolj rám...
|
