Az is álom volt talán?

Csendes éjben, nyári éjben
Csillagodtól kérdezem:
Hogy mit érzesz, hogy mit gondolsz
S mit álmodol, kedvesem?

Magányomban egyedül csak
A természet van jelen,
Az is alszik, s azt álmodja,
Hogy örökre nyár leszen.

Fölöttem alvó madárka
Almában fölcsicsereg,
S zeng oly csodás, álomszerû
Édes titkos éneket.

Mellettem a rózsa, mintegy
Álmodozó kis leány.
Föl-föl sóhajt: itt vagy édes,
Itt vagy kedves csalogány?

A hold, melyben látni vélem
Ossian bús szellemét,
Fellegek közt. álmodozva.
Mult idõkrõl mond regét.

S én a csendes nyári éjben
Csillagodtól kérdezem,
Hogy mit érzesz, hogy mit gondolsz
Mit álmodol kedvesem?

Kérdésimre a kis csillag
Oly csodásán fölragyog;
Azt mondja, hogy minden álmod
S gondolatod én vagyok.

S midõn kérdem, hogy szeretsz-e,
S a csillag „igent" felel;
A madárka még édesben,
Epedõbben énekel.

A rózsa vágyóbban sohajt,
Fény boritja az eget,
Boldogabb álom szállja meg
Az egész természetet.

De ah, e sok édes álmot
Mind elüzi a korány;
És a mit a csillag mondott,
Az is álom volt talán?