|
A szív, a kérgesülve, elárvultan felejtő,
Ha visszarévedez még a múltba: ó, be ritkán
Mereng pirost-virágzó, nagy földi láza titkán.
Pedig fényben lihegve, átizzó rózsaerdő
Se nyithat több bimbót, mint velünk nyittatta hajdan
E nyári erjedés dús kedvvel
A csókot, mely kihajtott bolond fővel ezerszer.
S mégis, ha erre tér most szívem: csak mély avarban
Gázol. Más táj, hová ma mindig s mindegyre jobban,
Hontalanul s örök hű honvágyban visszadobban:
Órákba, hol pár csendes, hótiszta szót cserélve
Talált kezünk - két hűvös kapocs - egymás kezére.
S csak most tudom, hogy akkor egymásban megfogóztunk,
Csak most hiszem: mi egymás kezével imádkoztunk.
Berde Mária aláírása
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Virágok beszélgetése
Külön indákon tekeregve bús virág voltam, bús...
» Kivánsz ha szeretni...
Kivánsz ha szeretni,
Engemet szenvedni:
Légy...
» Népdal
Fenn mosolyg a’ holdvilág,
Fénylik mint...
» Csillagod föl nem kél
Az alkonyati keresztútnál
liturgia ez: némán...
» Álarcosan
Hát rossz vagyok? szótlan? borús? hideg?
Bocsáss...
» Elvesztett szerelem
Bánattól élesült szeme,
egy rezzenést felfog...
» Illatlavinák alatt
Augusztus. Alkonyat. Körül
Ájultan piheg a...
» Rózsák a rácson
Megyek a utcán, a villasoron,
tűzvész dühe csap...
|
