|
A szív, a kérgesülve, elárvultan felejtő,
Ha visszarévedez még a múltba: ó, be ritkán
Mereng pirost-virágzó, nagy földi láza titkán.
Pedig fényben lihegve, átizzó rózsaerdő
Se nyithat több bimbót, mint velünk nyittatta hajdan
E nyári erjedés dús kedvvel
A csókot, mely kihajtott bolond fővel ezerszer.
S mégis, ha erre tér most szívem: csak mély avarban
Gázol. Más táj, hová ma mindig s mindegyre jobban,
Hontalanul s örök hű honvágyban visszadobban:
Órákba, hol pár csendes, hótiszta szót cserélve
Talált kezünk - két hűvös kapocs - egymás kezére.
S csak most tudom, hogy akkor egymásban megfogóztunk,
Csak most hiszem: mi egymás kezével imádkoztunk.
Berde Mária aláírása
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Fohász örök szerelemért
Gondolatban mindig tiszta voltam,
istennőm...
» Kit egy szép leány nevével szerzett
Siralmas nékem idegen földen
Már...
» Mi a nő?
Világnak vígsága
Férfinek gyönyöre,
Kebelén...
» Behunyt szemekkel
Behunyt szememnek barna kárpitjára
Akarom vagy...
» Emlékszel? Mire?
A perc után, a lobbanás után,
a fényszárnyak, a...
» Ó ne sirasd
Ó, ne sirasd, hogy gyönge voltál
S egy...
» Jég alatt alvó vérfolt
Szerelem, díszem te voltál,
nyáréjjel fölénk...
» A csúcsokon
A csúcsokon.
Fönt. Csak mi ketten,
így :...
|
