|
A szív, a kérgesülve, elárvultan felejtő,
Ha visszarévedez még a múltba: ó, be ritkán
Mereng pirost-virágzó, nagy földi láza titkán.
Pedig fényben lihegve, átizzó rózsaerdő
Se nyithat több bimbót, mint velünk nyittatta hajdan
E nyári erjedés dús kedvvel
A csókot, mely kihajtott bolond fővel ezerszer.
S mégis, ha erre tér most szívem: csak mély avarban
Gázol. Más táj, hová ma mindig s mindegyre jobban,
Hontalanul s örök hű honvágyban visszadobban:
Órákba, hol pár csendes, hótiszta szót cserélve
Talált kezünk - két hűvös kapocs - egymás kezére.
S csak most tudom, hogy akkor egymásban megfogóztunk,
Csak most hiszem: mi egymás kezével imádkoztunk.
Berde Mária aláírása
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Megjöttél
Sárga fény ömlik, este lett.
Áprilisi szelíd...
» Levél a kedveshez késő éjjel
Nem tudok írni, bocsáss meg nekem.
A fejem zúg,...
» Első szerelmemhez
Hagyd a szerelmes dalt, e dallam
szívemre...
» Hold a fák közt
A hold a fák közt
szikrázva süt;
gally moccan,...
» Szememet lehúnyom
Szememet lehúnyom. Nem mintha aludnám,
csak...
» Szem hatalma
Midőn bájos szemed reám tekint,
Egész létem...
» Között
A levegő nagy ruhaujjai.
A levegő, amin...
» Kedves
Te meghalsz, kedves, s nem tudod, ki voltál,
ála...
|
