|
Tudom: ma zengőn szerelemről szólni
bűn s talán vétek szeretni is ma.
Az érzelgés most haszontalan holmi,
mikor az ember elméje s izma
meg kell, hogy feszüljön harcban egy jobb holnapért.
De mégse tűr meg bilincset az ösztön,
s muszáj tenéked arról beszéljek,
hogy a szemeid kék fénybe fürösztőn
rezzentik lelkem, s álmatlan éjek
sötétjébe gyakran belecsillan a hajad,
hogy piros ive ajkadnak, ha hallgat
dacosan, vagy ha mosolyra szépül,
kell és hogy ezt az ős, profán hatalmat,
mi észszerűtlen, vak törvénykép’ ül
a valómon, száz szent ige sem törheti meg.
S hogy kezed’ fogni (ó, nem simogatva,
de jó keményen, s érezve benne
a hitet, mely a harcos akaratra
"együtt megyünk“-öt bátran felelne)
gyönyörűszép volna: ezt is megmondom neked.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Telepátia
Mikor sóhajtasz, sírsz távoli tájon,
itt...
» Hódolás
Szem, oh szem,
Mennyei kék szem!
Szőke pompájú...
» Feljöttek már
Feljöttek már a csillagok:
nyisd ki rózsám az...
» Más kell
Elég a halódás. Nem izgat engem
a magány, a...
» Az élet fája
Ismertem én ifjú koromban
Egy fát, éltemnek...
» Egymásra lelt
Egymásra lelt, s rögtön kevés lett
egymásnak...
» Orgonafa
Orgonafa kék virága
kihajlik a kert aljára
Biró...
» Elfojtódás
Ó sírni, sírni, sírni,
Mint nem sírt senki...
» Szép nő éjjel a kávéházban
Nehéz bundád egy gombja annyit ér,
mint...
» Felejtés
Egymást szeretnünk nem szabad,
De egymást nem...
» Mágia
Mikor jöttél, én már senkit se vártam,
asztalomo...
|
