|
Bár holtra metszé kertész görbe kése,
Még édesíti a fanyar szobát,
S a hűs homályon úgy remeg tovább
Illatja, mint halk húrok reszketése.
Ám olykor egy-egy függöny rezge rése
A lila fürtön arany fényt dob át,
S felgyújtja, mint egy nagy, kevély opált,
Melynek szikrázva szédít színverése.
Ó, én szerelmem, kit sok ferde kés
Már halni vágott: bú és szenvedés,
Ó, édes emlék, te is így jelensz meg:
Olykor: sóhajtó illat, hűs zene,
És olykor: tágranyílt opál szeme
Egy-egy felfénylő, drága, ritka percnek...
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» A büszke szem...
A büszke szem az égre bámul;
a néma szájban...
» Nem merek rádnézni
Nem merek rádnézni: éjszakázó
fáklyaszemem...
» A mindenség szerelme
Kezdetben volt a csönd, és nem tudta még,
hogy...
» Elmentél harminc éve
Elmentél harminc éve és még mindig szeretlek.
Em...
» Levél
Ha ez a levelem megérkezik,
Édesem, gondolj rám...
» Hogy Júliára talála, így köszöne neki
Ez világ sem kell már nekem
Nálad nélkül, szép...
» Kérdés
A rét szereti-e
Jobban hűs patakját,
Vagy...
» Félelem
Szeretlek. Nincs rá szó, nincs rá mozdulat.
A...
|
