Külön világban

Külön világban és külön időben
éltél, be messze tőlem.
Már vége, - vége!
Már új idő, új rend van készülőben,
egy új teremtés, könnyü kezdet:
susogja versenyt egymás mellett
egymást vidáman rábeszélve
két karóránk felém a langy sötétben.

Mi egy ember? Egy élet? Oh, tudom, csak
kehelynyi külön korszak.
Be vártam, várom:
napunk, holdunk egy égbolton bolyonghat,
Fülelem, hogy a két szív, melyet
egy karban tartok, hogy felelget,
hogy békül, mióta egymáson
majd összetört, - hogy egymásra találjon.

Felriadok egy ideje, mint pásztor
apáim, minden pirkadáskor.
Mit féltek? Éltem
féltem az éji tolvaj elmúlástól?
Gyűl kint a nappal, tele széjjel
nyájként mozduló eseménnyel.
Kár már mi érhet? - kérdem,
mióta gondom tiéd, felerészen.

Nagy fényben alszom el. Álmomban - úgy szeretlek -
multamba is már beeresztlek.
Gyermekkoromban
jársz fel-alá velem, - ha est közelget,
nevetve rántsz kézen anyámnak
hivó szavára, tán anyám vagy -
Ismerlek; mosolyodban
forgok melegen, végül megnyugodtan.