|
Keserű kín és gyötrelem
Volt énnekem a szerelem;
Ami másnak életet ad,
Az hozza rám halálomat.
Meghaltam én réges-régen,
De nem nyughatom békében,
kísértetként járok, kelek,
Keresve, mit nem lelhetek.
Keresve a boldogságot,
Mire sehol nem találok;
Mi messziről annak látszik:
Árny, mint én, mely velem játszik.
Hogyha közelébe érek,
Rémképétől elszörnyedek
S futok vissza koporsómba
Új kínoktól ostorozva.
S rám vonom a búbánat szőtt
Gyászos halotti lepedőt,
S várom, hogy az ég majd megszán,
Hogy majd meghalok igazán.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Végtelenül
Tenger,
istenemre
tenger!
Minden...
» Halott szók hona
Vágyaim ma nagy, karcsú jegenyék,
valami...
» Erdőben
Nincs: vége és többé soha -
Mint sziklakőre a...
» Ó,drága fogság
Ó, drága fogság, melybe nem itélet,
nem...
» Vilándból próba
Gondolj egy asszonyt szépséginek ifjú...
» Nosztalgia
Látod ott azt a kis felhősóhajt?
A nap bíbora...
» Szerelem
Tompán-derengő arcát, melyet alvó vágyai...
» Csüngője voltam
Csüngője voltam én Lucámnak
s ő rázott férfi s...
» Balatonon jár a hajó...
Balatonon jár a hajó,
A lány menyecskének...
» Boldogság és álom
Álmodban minket gyakran láttál,
Hogy együtt...
» Elvesztett szerelem
Bánattól élesült szeme,
egy rezzenést felfog...
|
