|
Keserű kín és gyötrelem
Volt énnekem a szerelem;
Ami másnak életet ad,
Az hozza rám halálomat.
Meghaltam én réges-régen,
De nem nyughatom békében,
kísértetként járok, kelek,
Keresve, mit nem lelhetek.
Keresve a boldogságot,
Mire sehol nem találok;
Mi messziről annak látszik:
Árny, mint én, mely velem játszik.
Hogyha közelébe érek,
Rémképétől elszörnyedek
S futok vissza koporsómba
Új kínoktól ostorozva.
S rám vonom a búbánat szőtt
Gyászos halotti lepedőt,
S várom, hogy az ég majd megszán,
Hogy majd meghalok igazán.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Elfojtódás
Ó sírni, sírni, sírni,
Mint nem sírt senki...
» Könnyű
Kezed kezembe,
tekintetem tekintetedbe...
» Mi vonja...
Mi vonja ugy fejed a te kis kezedre?
Tán a mik...
» A bátortalan szerelem
Búsan rejti bánatos szivében
Lángszerelmét a hű...
» Kegyvesztett bűbáj
Nem kell már, csak aminek neve van
s pontosan...
» Virágnyelv
Virágnyelv ez is: ehelyett "Imádlak!"
azt...
» Elejtetted a napot
Rád gondoltam délután,
Fönn az arany nap...
» F. E. kisasszony emlékkönyvébe
Amit vágyad kivánt,
Reményed esdve kért,
Megadt...
» Úton
De hogy ki vagy valóban én
mégis tudom
hogy...
» Napszakokba és szerelembe
Napszakokba és szerelembe
rejti magát a...
» Lelkeknek egyessége
Ha tudott rólad, aki csókol, és
ha tudom, hogy...
|
