Csillagos éj

Szeretnek.
Óh milyen könnyű a világ!
A csillagos ég ringat a karjaiban,
lábam alatt szinte muzsikál a föld.
Részeg vagyok?

Köszönöm, barátaim, hogy fölemeltetek, hogy megváltottatok,
köszönöm a szavaitokat,
a hallgatásotokat és nézéseteket,
lelketek vérét,
a legdrágább italt,
a legszükségesebbet,
hiteteket és bizalmatokat,
mely átjárt, mint Lázárt az Úr szava.

Húsz évig virrasztottam e föltámadásért,
húsz éven át nem mertem lehunyni a szemem,
a barlangban, fogai, mint a kő sziklák,
húsz évig az én két karom tartotta a falakat,
hogy össze ne morzsoljon a szörnyű száj.
Egyedül voltam, elszánt és elkeseredett,
s ma este meghátrált és eltűnt a börtönöm,
a félelem és a magány.

Kihez forduljak a könnyeimmel,
az örömömmel?
Szabad vagyok!
Szeretnek!
Szeretnek az emberek!
Végre meglátták, ki vagyok!
Meg kellett szöknöm,
hogy sírva ne fakadjam előttük,
megszöktem közületek,
mert szégyelltem hálálkodni.
Pedig már gyenge is lehetek.
Az vagyok?
Vagy részeg?
Mindakettő:
mint egy gyerek, indulok a világba,
mint lábadozó, aki boldog, hogy újra jár.

Szeretnek, sokan szeretnek.
Óh, milyen könnyű a szívem!
milyen nyugodt!
Szédülök, mintha hegytetőn állnék.
Csukd rám pilláidat

csillagos éj!