Enyém vagy!

Enyém vagy! Megragadtalak,
Rejtelmes álom, fényalak,
Bűbájos, édes tünemény!
Az volt a vágyam: bírjalak,
És most enyém vagy, mindörökre az enyém!

Enyém valál kezdettül óta,
Isten volt, ki szívembe rótta
Megzendülő, szép nevedet.
S örökre zeng az égi nóta,
Szívőrjitő és üdvözítő szeretet.

Enyém vagy! Én urad vagyok,
S a hatalomtól sápadok,
Hisz téged bírni vakmerény!
Szívedben az a nap ragyog,
Mitől meglelkesült s magasra gyúlt enyém.

Enyém valál, tudom, te régen,
Bölcsőmbe meg valál igérve,
Megtestesült, csodás zene!
Költők dalában, mély regékben
Mikéntha jóslatképpen üdvöm rengene.

Enyém vagy! Megvalósulál;
Érezlek, látlak, Ideál
A harcok s könnyek tengerén!
Ki bennem sejtelem valál,
Mostan valóság vagy és mégis költemény.

Enyém valál, de most levél te
Éltemnek lelke, lelkem élte;
Hatalmadat most ismerem:
Az édenüdvök visszatérte,
Világok napja, ó, gyönyörű Szerelem!

Enyém vagy, én meg a tied,
Az én szivem a te szived,
Leírni most alig merém,
Hisz ember ilyet nem hihet,
Hogy te enyém vagy, mindörökre az enyém!